Az Év Üzletembere: Hegedüs Éva, Balogh Ádám, Szabó Miklós

Az Év Üzletembere: Hegedüs Éva, Balogh Ádám, Szabó Miklós
2024. 10. 19., 17:19

A Demján Sándor emlékére létrehozott Vállalkozói Szellemiségért különdíjat Fülöp Gábor és Fülöp Gáborné, az Agrosprint Zrt. alapítói kapták. A díjazottak között van Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. ügyvezető-tulajdonosa, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Zala vármegyei elnöke is.

Az EY Az Év Üzletembere Díj Magyarországon már két évtizede ismeri el azokat a kiemelkedő teljesítményt felmutató vezetőket, akik választ adnak a gazdasági kihívásokra, és innovatív megoldásaikkal az üzleti eredmények mellett aktívak a társadalmi felelősségvállalás területén is. A zsűri a fődíjak mellett öt kategóriában különdíjat adott át a kivételes hazai vállalkozóknak.

A független bírálóbizottság idén is kiválasztotta a három nyertest, akik közül Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. társalapítója és elnök-vezérigazgatója képviselheti Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében.

A másik két nyertes Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. ügyvezető-tulajdonosa és Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító-tulajdonosa is.

Balogh Ádám második generációs vezetőként jelentős nemzetközi sikereket ért el a magyar gabona- és olajos magvak exportjában. A cég évente mintegy 200 000 tonnát értékesít a szomszédos és nyugat-európai országokba, miközben többezer hektáron végez növénytermesztést. Vezetése alatt a társaság folyamatosan fejlődik, előremutató megoldásokkal és digitális eszközökkel példát mutat a fenntartható agrártermelésben.

„Óriási megtiszteltetés olyan nagyszerű, szakmai múlttal és agilitással bíró jelöltek közül nyertesként kikerülni, akik maguk is élen járnak az innováció, a növekedés és a modern technológiák alkalmazásának területén, és akik számomra is inspirációként szolgálnak. Kiérdemelni ezt az elismerést egyfajta mérföldkő a pályautamban, ugyanakkor nem jöhetett volna létre a családi támogatás, a szakmai kollektívánk, és a vállalkozói közösségünk ereje nélkül. Megmutatja, hogy kitartással, bátorsággal és türelemmel képesek vagyunk nagy dolgokra” – mondta a díj átvételekor Balogh Ádám.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 12., 17:10
A 2024-es turisztikai rekord az idén már 11 hónap alatt teljesült, a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma idén december 2-án elérte a 18 226 413-at, megdöntve ezzel a tavalyi egész éves vendégszámot, ami szintén rekord volt – tájékoztatott a Visit Hungary.
2025-12-10 16:20:00
A gyenge 2023-as év után 2024-ben elindult élénkülés 2025-ben határozott növekedéssé erősödött a hazai lakáspiacon. A Duna House i szakértői szerint ezzel együtt is óvatos optimizmus lengi be a 2026-os ingatlanpiaci kilátásokat: a támogatott hitelek továbbra is élénk keresletet biztosítanak, miközben a 2025-ben megugró árak visszafoghatják a tranzakciószámokat.
2025-12-10 11:25:00
Az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja a jelenlegi 18 millió forintról 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22 millió, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő – emlékeztet a NAV. A mentességet újonnan választóknak december 31-ig kell nyilatkozniuk.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS