Eppel János: A rendeleti kormányzás nem kedvez a gazdasági szereplőknek

Eppel János: A rendeleti kormányzás nem kedvez a gazdasági szereplőknek
2025. 10. 10., 21:10

A vállalkozásoknak válságokkal terhelt, gyorsan változó környezetben kell helytállniuk, túlzott adminisztráció, munkaerőhiány és magas energiaárak mellett – hangsúlyozta Eppel János, a VOSZ elnöke a Portfolio és a KAVOSZ közös országjárásának veszprémi állomásán október 9-én.

„A korábbi tervezhetőség, biztonság elmúlt, gyorsan változó és nehezen tervezhető környezetben kell talpon maradni és fejlődni, beruházni” – fogalmazott Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a rendezvényen a Portfolio tudósítása szerint. A vállalkozások működését befolyásoló fő tényezők között említette a megrendelések hiányát, a munkaerő kérdését, a túlszabályozott környezetet, a túlzott adminisztrációt, a magasabb energiaárakat és az energiaellátás biztonságát.

Az elnök beszélt a gazdaságpolitika szerepéről is, kiemelve a munkalapú társadalom, a gazdaságélénkítő gazdaságpolitika és a forrásbővítés fontosságát. „Az adócsökkentés is rendkívül fontos, ugyanakkor a piaci folyamatokba való beavatkozás, a rendeleti kormányzás és szabályozás nem kedvez a gazdasági szereplőknek” – tette hozzá.

Ismertette a szervezet stratégiáját is, amely öt fő területre koncentrál: pénzügyi szolgáltatások, digitalizáció, energetika, képzések és tanácsadás. A VOSZ stratégiája szerint jelen kell lennie minden lényeges gazdasági területen az ország egész területén, mind online, mind fizikailag, személyes kapcsolatokon és irodákon keresztül. A VOSZ irodáiban nem csak a Széchenyi Kártya Program termékeit kínálják, hanem vállalkozásfejlesztési tanácsadók segítségével konkrét szolgáltatásokat nyújtanak különböző területeken. Különösen kiemelkedő az energetikai program, amely a számlavizsgálattól a kondíciók egyeztetésén és csoportos energiabeszerzésen át az energiamenedzsment megoldásokig és energiaközösségek létrehozásáig terjed.

(Fotó: Portfolio)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS