Elkerülhetetlennek tartják a hús- és tejtermékek drágulását az ágazat szereplői

2021. 03. 08., 14:15

A takarmányok világszerte tapasztalható 30-50 százalékos drágulása miatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. Ez az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik, és az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban.

A takarmányok ára 30-50 százalékkal emelkedett meg az elmúlt hónapokban, a hozzájuk szükséges alapanyagok (gabona, fehérjenövények, aminosavak stb.) világpiaci árugrása nyomán.  A globális áremelkedés miatt jelentősen megnőtt az állattenyésztők önköltsége, ugyanis a takarmány az állattartás során a legnagyobb költség.

A vágóállatok és állati termékek (tej, tojás) drágulásával a megnövekedett költség a hús- és tejfeldolgozókra is áttevődik. Az ágazat meghatározó szakmai szervezetei és vállalkozásai szerint mindez már a közeljövőben világszerte, így Magyarországon is a hús-, és tejtermékek kiskereskedelmi fogyasztói árának fokozatos emelkedéséhez és tartósan magasabb szinten maradásához vezethet.

Ekkora mértékű költségnövekedés nem tud eloszlani a termékpályák szereplői közt. A feldolgozókat is érintő energiahordozó, üzemanyag, illetve az árfolyam miatti költségnövekedés tovább súlyosbítja a helyzetet.

A magyarországi állattenyésztést, hús- és tejfeldolgozást sem hagyták érintetlenül a koronavírus-járvány által egy év alatt okozott nehézségek. Emellett a húságazatot az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza is sújtja. A takarmányok árának mostani, hónapok óta tartó emelkedése hatványozottan nehézségek elé állítja mind az állattartókat, mind a vágóhidakat, tejfeldolgozó-üzemeket. Ez a trend nem csupán Magyarországon várható, hanem a globális piacon szintén, ugyanis például a sertéstenyésztésben meghatározó Németországban is drasztikusan megemelkedtek az élőállat-árak az elmúlt pár hónapban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.