Elindult a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogató Start program

2022. 04. 29., 18:43

Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.

Rácz Zsófia, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkára a pénteki budapesti nyitó eseményen elmondta: az ösztöndíjprogram kifejezetten azokat a fiatalokat támogatja, akiknek még csak egy ötletük van, de a vállalkozásuk indításához segítségre van szükségük.

A helyettes államtitkár jelezte: a munka világába való belépéskor a fiatalok közül sokan alkalmazottként helyezkednek el, őket támogatja például a január 1-től hatályba lépett szja-mentesség a 25 év alattiak esetében. Ugyanakkor szeretnének segítséget nyújtani azoknak a fiataloknak is, akik megpróbálnak újat, innovatívat létrehozni.

Az először elinduló Start program résztvevői 3 millió forintot kapnak vállalkozásuk megalapozásához, és közülük kettő elnyerhet még 5 millió forintot. Emellett a következő hetekben sikeres, kiemelkedő eredményeket elért mentorok is segítik őket.

A helyettes államtitkár kiemelte: három témakörben lehetett pályázni, a legtöbben a koronavírus utáni időszak újratervezésének témáját választották.

Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője kiemelte: bíznak abban, hogy az elnyert támogatással a résztvevők sikeres és a társadalom számára hasznos vállalkozást tudnak majd indítani.

Jónás László, a Design Terminal szakmai vezetője elmondta: a program kialakításakor azt tartották szem előtt, hogy az a fiatal innovátorok számára a lehető leghasznosabb legyen, de az első résztvevők tapasztalatai alapján módosíthatják majd.

A Nemzeti Tehetség Központ tájékoztatása szerint 101 fiatal ötletgazda jelentkezett a meghirdetett programra. Az érdeklődők 58 százaléka egyetemistaként adta be pályázatát. Budapesten kívüli településekről 56 százalékuk jelentkezett.

Három kihívásra lehetett jelentkezni. Újrakezdés címszó alatt a koronavírus utáni időszak újratervezéséhez, Generációs összefogás témában a fiatalok és az idősebb generáció közti párbeszéd kiépítéséhez, Online vagy offline tematikában pedig a valódi és a virtuális tér közötti átjáráshoz vártak ötleteket a szervezők.

Az összes jelentkezőt nézve a járvány utáni újrakezdés nyert pár százalékkal, de programba bejutott résztvevőknél már a generációs összefogás lett a legkedveltebb téma. Az innovátorok 38 százaléka szeretné ezt a kérdéskört megoldani, míg a másik két témára 31-31 százalékuk választása esett.

A végső válogatásba 19 pályázó – csapat és egyéni jelentkező – került be, ők április 29-én kezdték meg a 6 képzési alkalomból álló programot.

Az ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program része, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS