Elektronikussá válik a permetezési napló

2022. 02. 03., 16:08

December közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely az agrárdigitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. Ennek értelmében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van. Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, az elektronikus permetezési napló vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról is nyilatkozni kell.

A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. FVM rendelet szerint a földhasználóknak és a növényvédelemmel foglalkozóknak tevékenységüket a jövőben az integrált növényvédelem általános elveinek megfelelően kell végezniük. Az EU még 2009-ben fogadta el a peszticidek fenntartható használatáról szóló (2009/128/EK) irányelvet, amelynek előírásait 2011-től fokozatosan kellett alkalmazni. (A rendeletek hatályos változata a https://njt.hu/ oldalon olvasható.) A mostani jogszabálymódosítás révén pedig az integrált növényvédelem alkalmazása már nem csak lehetőség, hanem előírás. A jövőben a hatóság már a növényvédelmi technológiai ellenőrzés során vizsgálni fogja, hogy a termelő az integrált növényvédelem 8 alapelvét betartva, a lehető leghatékonyabb és egyben leginkább környezetkímélő módon folytatja-e a növénytermesztést.

Lényeges változás az is, hogy az értékesítési célra szánt növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről vezetett nyilvántartást (permetezési naplót) 2022. július 1-től a Nébih elektronikus felületén kell vezetni. A jogszabály hangsúlyozza, hogy a nyilvántartásban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez a tevékenység szintén növényvédő szer környezetbe történő kijuttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított – a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó – számlát 3 évig meg kell őrizni.

Nincs azonban változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! Ez az elvárás a papír alapú permetezési napló esetében is fennállt, és az elektronikus változatnál sincs másképp.

Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettség azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek. Esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon (a GN10-es betétlapon), 2022. július 1. után viszont már kizárólag az elektronikus permetezési naplóban kell rögzíteni. Szintén fontos változás, hogy a 2022-es gazdálkodási évre vonatkozó GN benyújtási időszakban csak a papír alapú nyilvántartást kell majd beküldeni, a 2022. második félévére vonatkozó az elektronikus permetezési naplóba rögzített kezelések esetében erre nem lesz szükség. Így tehát – az idei, átmeneti év után – egyszerűsödik a jelentési folyamat. 

A növényvédelmi szakirányítási tevékenység továbbra is írásbeli szerződés alapján végezhető, azonban az ezzel kapcsolatos szerződéseket már nem kell a Nébih rendszerébe feltölteni. A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkoznak a növényvédelmi munkavégzéssel érintett mezőgazdasági területeik tekintetében a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról. (Nébih)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS