Egyre népszerűbb a megújuló energia használata a mezőgazdaságban

2019. 04. 23., 12:00

A magyar mezőgazdaságban egyre inkább teret nyer a nap-, a szél-, a geotermikus energia, illetve a biomassza alkalmazása.

A Föld védelméhez az agrárium a megújuló energiaforrások felhasználásával tud hozzájárulni. Megújuló energiaforrásnak számít olyan közeg vagy természeti jelenség, amelyek emberi időléptékben képesek megújulni, úgy, mint a napenergia, szélenergia, vízenergia, biomassza vagy geotermikus energia.

A mezőgazdálkodás mindig is energiatermelő tevékenységet jelentett, így a megújuló energiákkal nemcsak a környezetszennyezés és a fosszilis energiáktól való függés csökkenthető, hanem a lokális energia felhasználásával a termék előállítására fordított költség is mérsékelhető. A hazai Nemzeti Cselekvési Terv szerint jelentősen növelni kell a megújuló energiaforrások alkalmazását.

A szélerőművek segítségével termelt villamos-energiával többek közt a kutak és tavak vízkezelésénél szerepet kaphatnak a szélkerekek. A mezőgazdasági művelés alatt álló szántóföldeken telepített kis alapterületű szélerőművek okozta légörvények felgyorsíthatják a növények és az atmoszféra alacsonyabb része közötti természetes légcserét, amely minimalizálja annak esélyét, hogy a leveleken elszaporodjanak a gombák, a betakarítás idején pedig – szárazabb gabona esetében – csökkennek a mesterséges szárítás költségei.

A fokozott légáramlás miatt a kukorica és a szója könnyebben tudja a légkörből kivonni a szén-dioxidot. A nap energiája, megfelelően elhelyezett eszközökkel, kiválóan hasznosítható például meleg víz előállítására, fűtésre, szárításra, továbbá kiegészítheti akár a villamosenergia-hálózatot is (villanypásztor).

Az élelmezési és takarmányszükségletet meghaladó mennyiségben képes a magyar mezőgazdaság fenntarthatóan biomasszát előállítani és jelentős a biogáz-előállítási potenciál is. A biomassza segítségével fosszilis tüzelőanyagok válthatóak ki, ideális esetben az elégetett növényi anyag 1 éven belül újratermelődik, megteremtve ezzel a fenntartható fejlődés és energiagazdálkodás lehetőségét. A biomasszából bioetanolként üzemanyag is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-05-17 13:10:00
„A Kúria talán legfontosabb lépése annak rögzítése volt, hogy a bíróságnak nem elég konkrétumok nélkül, általánosságban megfogalmazott okokból mérsékelni a perköltséget, mert ez sérti a felek tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS