Egyre népszerűbb a faktoring a kkv-k körében

2021. 02. 25., 16:00

Jelentősen megugrott a digitális finanszírozási termékek iránti érdeklődés, hiszen a koronavírus-járvány okozta válság erősen befolyásolta a hazai kkv-k likviditását.

A koronavírus alapjaiban forgatta fel a világot, a pandémia gazdasági következményeivel minden szektornak számolnia kellett, nincs ez másként a hazai kis- és középvállalkozások életében sem. Válság idején a cégek folyamatosan keresik azokat a plusz védőhálókat és forrásokat, amelyek segíthetnek átvészelni a nehezebb időszakokat.
 
A hosszú határidejű számlafizetés okozta kihívásokkal hónapról-hónapra meg kell küzdenie a cégvezetőknek, sőt mi több, a bevételek időbeli eltolása megnehezíti az egészséges működést és korlátozza a fejlődés lehetőségét is.
 
Magyarországon az átlagos fizetési határidő 30 nap, de vannak olyan iparágak, ahol ez a 60 napot is meghaladja, nem beszélve azon esetekről, amikor késik a kifizetés. Felmérések szerint a kiállított számlák 35 százalékát késve fizetik ki a vevők, ami azt jelenti, hogy minden harmadik számla határidőn kívül kerül kifizetésre.
 
Válságidőszakban ezen számlák és kintlévőségek még nagyobb kockázatot jelenthetnek, hiszen a vezetők sok esetben már nem a növekedést tartják szem előtt, hanem a válság előtti állapot megtartására törekszenek. Számos nagyvállalat ráadásul megemelte a fizetési határidőket, ami plusz kihívást jelentett beszállítóiknak. Ilyen esetekben sokszor egy külső forrás bevonása képes a legjobb és leggyorsabb megoldást nyújtani, akár faktoring, akár online hitelezés formájában.
 
A digitális faktoring lényegében megelőlegezi a cégek bevételeit, így nem kell megvárniuk, míg a vevők kifizetik a számlát. Ebből is adódik a faktoring népszerűsége, hiszen így a vállalkozások azonnal hozzájutnak bevételükhöz, amelyet a likviditásuk megőrzése mellett a fejlődésükhöz szükséges kiadásokra is fordíthatnak.
 
A digitális faktoringra és online hitelezésre specializálódott Péntech finanszírozási oldalán 2020 március óta több mint 400 százalékkal nőtt a regisztráló KKV-k száma. A vállalkozások összesen több mint 6 milliárd forint értékben igényeltek finanszírozást az oldalon keresztül, a legnépszerűbb termékük pedig egyértelműen a faktoring.
 
A pandémia során sok vállalkozásnak kihívást jelentett a hagyományos faktoring folyamat, mivel számos faktorcégnél és banknál még manuálisan, sok esetben papír alapon működik a folyamat. A járványidőszakban ráadásul a vállalkozók is igyekeznek csökkenteni a személyes interakciót, ezért pénzügyi menedzsmentjükben is egyre inkább digitális csatornákat preferálják. A teljesen online ügyintézés pedig gyors és egyszerű megoldást nyújt, hiszen a szükséges dokumentumok online bekérése sokkal átláthatóbb folyamatot tesz lehetővé.
 
A Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint 2020 harmadik negyedévében 6 százalékos visszaesés volt a teljes piac tekintetében a 2019-es azonos évi időszakhoz képest, azonban a Péntech online szolgáltatásai egyre több vállalkozás működését segítették.

„Igazán szerencsésnek tartjuk magunkat, hiszen a digitális megoldásainknak köszönhetően egy csökkenő piacon is növelni tudtuk piaci részesedésüket. Elsődleges célunk, hogy a hazai kis- és középvállalkozások felismerjék a faktoringban rejlő lehetőségeket, és nem csupán likviditásuk optimalizálása során, de a növekedésükhöz vezető úton is segítsük őket” – mondta Berényi Benjámin, a Péntech társalapító–ügyvezető igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025-07-15 15:20:00
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS