Egyetemista kora óta szövetkezeti munkával foglalkozik Dorner Attila

2025. 09. 24., 20:45

Szeptember 24-én vette át a Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Év Vállalkozója Díjat Dorner Attila, a Forza Consulting Kft. ügyvezetője, aki 2021 óta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Budapesti és Pest Vármegyei Szervezetének elnökségi tagja, a Fenntarthatósági Vállalkozói Közösség alapítója, a TeSzedd! önkéntes szemétszedő akciók budapesti főszervezője.

A cég 10 fős munkavállalói közösségével a 2017-ben alapított Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet számára lát el ügyfélszolgálati, szervezési és vezetési feladatokat. „Már 2012-ben, még egyetemistaként ezzel a területtel foglalkoztam részmunkaidős projektvezetőként Szombathelyen, a Meló-Diák számára, majd az ezt követő évek során kialakult munkaerőhiány miatt 2017-től már lehetett a nyugdíjasok foglalkoztatására is szövetkezeteket alapítani, ebben pedig mi lettünk az elsők az országban” – emlékszik vissza Dorner Attila a kezdetekre.  A folyamatosan egyre épülő munkaerőpiac számára egyfajta „létkérdéssé” vált újabb és újabb munkavállalói csoportok bevonása. Miközben számos nyugdíjas biztonságos foglalkoztatás mellett tudott visszatérni a munka világába, érzékelhető volt, hogy a munkáltatók az elején még bizalmatlanabbak voltak az idősebb generációval szemben – írja a vosz.hu.

„A tapasztalat azonban mást mutatott a nyugdíjasokkal kapcsolatban, hiszen ők olyan munkavállalói szocializációval rendelkeznek, akik miközben kiszámítható munkakörnyezetre vágynak, képesek teljesíteni, és rendkívül megbízhatóak” – magyarázza Dorner Attila, aki olyan esetről is beszámolt, amikor egy kiközvetített nyugdíjas egyik nap megbetegedett, és nem tudott telefonálni, hogy nem tud menni dolgozni, másnap bement be a munkahelyre a feleségével, felajánlva, hogy amíg beteg, addig a felesége dolgozik helyette. Dorner Attiláék természetesen ezt nem vették igénybe, azonban a történet is mutatja, hogy mennyire elkötelezettek az idősebb munkavállalók.

Az Északi Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezetnél figyeltek arra is, hogy a korábban rossz tapasztalatokat szerző nyugdíjasok számára úgynevezett bérgaranciát vállaljanak, azaz akkor is kifizették a bérüket, ha a szövetkezet megbízója késett a bérek utalásával. „Ők egy különleges munkavállalói célcsoport, hiszen bár nehezebben adaptálódnak a változásokhoz, rendkívül kiszámíthatóak, megbízhatóak és lojálisak a munkáltatókhoz”. Dorner Attila arra is felhívja a figyelmet, hogy sokan a Nők40 programban mentek és mennek nyugdíjba, foglalkoztatásuk munkavállalói szempontból rendkívül kedvező, hiszen a bérükből csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell levonni. Az október 1-jétől életbe lépő új szabályok szerint pedig a 3 gyerekes nyugdíjas édesanyáknak már ezt sem kell megfizetniük.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.