A koronavírussal vívott háború mellett egy ideje háttérbe szorult a környezetünk védelméért folytatott küzdelem. Azonban a helyzet egyre inkább aggasztó. A tudatlanság és az emberi felelőtlenség súlyos károkat okoz ma is, ezt az is bizonyítja, hogy a világ erdőterületei évente Izland méretével csökkennek. Ahhoz, hogy visszaállítsuk az elmúlt évtized erdőírtásait, az elkövetkező 10 évben évente legalább 4 milliárd fát kellene ültetnünk.
David Attenborough legújabb filmje, az „A life on our planet” kendőzetlenül rámutat jelenlegi létezésünk komoly problémáira. Felvázolja jelenünket és várható jövőnket is. Egy olyan jövőt, ami elég komor képet mutat – írja Fazekas László (Games for Business).
Ezek, a filmben is megjelenített és fenyegető problémák nem csupán unokáink, de a mostani generációk jövőjét is veszélyeztetik. Ezért most kell cselekednünk, különben késő lesz. A fenntartható jövőért egyéni szinten is nagyon sokat tehetünk, annál is inkább, hiszen mind részesei vagyunk annak az összetett rendszernek, amelyet ökoszisztémának nevezünk.
Az mára már mindenki számára egyértelművé vált, hogy egy központi, mindenkire kötelező jelleggel vonatkozó megoldásra nem számíthatunk. A vállalatok kezében azonban számos eszköz van, amellyel tehetnek egy zöldebb jövőért. Nem beszélve arról, hogy a vállalatok által közvetített üzenet emberek millióihoz jut el. Ez az üzenet, miért ne szólhatna arról, amire a környezetünknek a leginkább szüksége van?
Ilyen megoldás lehet például a digitális technológia integrálása a meglévő vállalati folyamatokba, amely jelentősen csökkentheti a cég ökológiai lábnyomát. A digitalizációnak köszönhetően egyrészt megszabadulhatunk a temérdek mennyiségű papírtól másrészről pedig mérsékelhetjük széndioxid-kibocsátásunkat is. Ezáltal pedig csökkenthetjük utazási költségeinket, hiszen ma már virtuálisan is bármikor kapcsolatba léphetünk egymással és hozzáférhetünk a szükséges információhoz.
A számtalan folyamat mellett a tanulási folyamatok is egyre inkább digitalizálódnak. Ebben pedig a Games for Business csapata nyújt segítséget a vállalatoknak. Céljuk a kezdetektől fogva az, hogy szerethető élménnyé tegyék a tanulást. Mától pedig a fenntartható jövőért folytatott harcból is kiveszik a részüket.
„Az élményteli tanulás mellett legújabb fejlesztésünknek köszönhetően a munkáltatók és munkavállalóik hozzájárulhatnak az elmúlt évtizedek hatalmas erdőirtásának visszaállításához. A digitális oktatással kíméljük környezetünket, a rendszerünkön keresztüli tanulással pedig igazi fákat ültethetnek Ügyfeleink” – mondja Vendler Balázs, a cég ügyvezető igazgatója.
Digitális rendszerük felhasználói a tanulásukkal gyűjtött pontjaikkal segítenek a virtuális fák növekedésében és az erdők gyarapításában, nem csak tanulási rendszerükben, hanem a való életben egyaránt. A Games for Business minden egyes a rendszerben képzett, tanított kolléga utána valóban elültet egy fát. Kitűzött céljuk, hogy az elkövetkező 3 év alatt legalább 100 ezer fát ültessenek el ügyfeleik segítségével.
Ily módon a vállalatok kezébe adják a lehetőséget, hogy hatékonyabbá tehessék képzési folyamataikat és lépjenek egy nagyot a vállalat, a munkatársak fejlődése és a környezet érdekében.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.