Drasztikus áremelés helyett versenybarát szabályozást ajánl a GVH a taxizás drágítására készülő fővárosnak

2022. 04. 13., 12:02

A nemzeti versenyhatóság a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg az önkormányzatot, mielőtt a Fővárosi Közgyűlés a héten megtárgyalná a főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról. A rendelet-módosítás ugyanis mintegy 30 százalékkal emelné a budapesti taxik hatósági áron rögzített díjtételeit – miközben versenybarát megoldásokkal sokkal kedvezőbben járhatnának a fogyasztók.

A budapesti taxis tarifák rögzítettek, vagyis a piacon jelenleg nem érvényesülhetnek az árverseny előnyei. A taxipiac szereplői rendszeresen igénylik a rögzített hatósági árak növelését, a fogyasztói érdekek képviselete azonban rendre elmarad. Az egyre magasabb hatósági árak csökkentik a taxik kihasználtságát, amely a taxisok részéről a további díjnövelési igény irányába hat. Ebből a szabályozási csapdából úgy lehetne legjobban kilépni, ha az önkormányzat minimalizálná az árszabályozási beavatkozását, minél nagyobb teret hagyva a versenynek és az egyensúlyi piaci árak kialakulásának. A versenyhatóság ezért az újabb, áremelésre vonatkozó fővárosi előterjesztés megtárgyalása előtt versenyt élénkítő alternatívákat javasolt megfontolásra a Fővárosi Önkormányzatnak. A GVH szerint szűkíthető lenne az árrögzítés szabályozása azokra az esetekre, amikor a fogyasztó nem tud megfelelően előre tájékozódni a viteldíjakról (pl. utcai „leintés”, taxiállomáson sorban álló autók stb.), továbbá elősegíthető lenne a verseny azáltal is, hogy ha a fix tarifák helyett a Főváros csupán maximált árat írna elő, amely alatt kialakulhatna egy szolgáltatói verseny. Tekintve, hogy a Főváros számít a legnagyobb hazai taxi-piacnak, egy nem megfelelő szabályozás csökkenő hatékonyságot és nagy társadalmi károkat képes okozni e területen. (GVH Sajtóiroda)

Május 9-től emelkedhetnek a tarifák

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes a múlt héten Budapesten sajtótájékoztatón. Az előterjesztést szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. Kiss Ambrus közölte, hogy ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.

Az áremelés mértékét a főpolgármester-helyettes azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell – tette hozzá. Ráadásul míg 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük.

A taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését. Az előterjesztés az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi – tette hozzá Kiss Ambrus. (MTI)

A nemzeti versenyhatóság a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg az önkormányzatot, mielőtt a Fővárosi Közgyűlés a héten megtárgyalná a főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról. A rendelet-módosítás ugyanis mintegy 30 százalékkal emelné a budapesti taxik hatósági áron rögzített díjtételeit – miközben versenybarát megoldásokkal sokkal kedvezőbben járhatnának a fogyasztók.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-10 10:20:02
Szinte minden cégnek van már valamilyen biztosítása. Leginkább kötelező és casco, de a vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás is népszerű, miközben a kibertámadások ellen csak 100-ból 2 cég védekezik – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből.
2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS