Dr. Egerszegi Zoltánt választotta elnöknek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Baranya Vármegyei Szervezete a márciusi tisztújító közgyűlésen. Az új vármegyei elnök a korábbi ciklusban társelnökként dolgozott, és mint mondja, folytatni szeretné a korábbi évek fejlődési pályáját.
Az 50 éves elnök mintegy húsz éve dolgozik ügyvédként, de azelőtt is kis- és középvállalkozások gazdaságfejlesztési, valamint munkajogi és foglalkoztatáspolitikai kérdéseivel foglalkozott. Az elmúlt 4-5 évben a VOSZ szakmai érdekképviseleti munkájában jogszabályfigyelői és -véleményezői feladatokkal bízta meg az országos vezetés. „Elődöm, Horváth László stabil, felfelé ívelő pályát hagyott rám, amit folytatni szeretnék, amiért hálás vagyok neki” – mondta Egerszegi Zoltán. „Az elmúlt ciklusban nemcsak az országos VOSZ, hanem a Baranya vármegyei szervezet munkája is jól érzékelhetően dinamizálódott, legyen szó akár a kapcsolatfejlesztés intenzitásáról, akár a számottevő tagvállalkozás-bővülésről.”
Az elnök kiemelte, különösen örült annak, hogy az elmúlt években több saját vagy társult rendezvényen jelent meg a vármegyei szervezet. „A személyes találkozások híve vagyok, ezért ezt a jövőben is szeretném folytatni, mindezt kiegészítve azzal, határozott tervem, hogy számszerűsítve is szeretném növelni a VOSZ Baranya vármegyei munkáját, teljesítményét” – hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy a személyes találkozások egyik központi helyszíneként a VOSZ helyi vállalkozásfejlesztési irodáját tekinti, ahol szívesen látják a helyi vállalkozókat bármely, őket érintő kérdésben, legyen szó forráskeresésről, pályázatokról, a Széchenyi Kártya szolgáltatásairól vagy éppen jogi, szervezetfejlesztési és egyéb aktuális kérdésekről.
„A tagvállalkozások igényeit és problémáit közvetítjük a VOSZ központja felé is, ezért bátorítom őket, keressenek meg bennünket, hogy megoldást tudjunk nyújtani a kérdésekre!” – tette hozzá.
Azt a korábbi folyamatot is szeretné erősíteni, amely során a vármegyei szervezet jelentős együttműködéseket alakított ki a Pécsi Tudományegyetemmel és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy csak olyan együttműködéseket szeretne kezdeményezni és működtetni, amelyeket érdemi tartalommal és konkrét célokkal töltöttek meg. Ezt pedig az újonnan felálló elnökség is támogatja, amelynek jogi, munkaerőpiaci, pályázatírási, szervezetfejlesztési és adózási szakember is a tagja.
„A csapatmunkában hiszek, ahogyan elődöm is. Emellett azt is vallom, hogy Baranya nem csak Pécsből áll, ezért folytatni fogjuk a vármegyeszékhelyen kívüli, vármegyei vállalkozásokkal kezdeményezett párbeszédet. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy nagyon sok nagyszerű, kivételes teljesítményű vállalkozás működik a vármegyében, de valamiért nem ismertek annyira, így ezen is dolgozni fogunk” – fogalmazott Egerszegi Zoltán, a VOSZ Baranya vármegyei új elnöke.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.