Dr. Barta Anita: Minden nehéz feladat egy újabb remek megmérettetés

Dr. Barta Anita: Minden nehéz feladat egy újabb remek megmérettetés
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 12. 15., 09:18

Nagy változáson megy keresztül az autós szakma. Folyamatosan változó környezetbe kerültünk, állandó mozgásban kellett és kell lenni ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni – mondta az Üzletemnek dr. Barta Anita, a Barta Cégcsoport vezetője.

A FIVOSZ 2022-ben először ismerte el az Év Fiatal Családi Vállalkozóját, a címet Ön nyerte el. Hogyan vezetett idáig az út?

– Nagy megtiszteltetés számomra az elnyert díj! Az ide vezető út, úgy érzem, már gyerekkoromban eldőlt. Kicsi korom óta az autók körül forog minden a családunkban, ugyanis édesapám a rendszerváltást követően a ’90-es évek elején kezdett el Németországból autókat behozni, ügyfeleknek autót vásárolni, segíteni. Már általános iskolás koromban a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre azt feleltem, hogy autókereskedő. 2010-ben a második diplomám megszerzése után kezdtem dolgozni a Barta Cégcsoportban. Nagyon nehéz volt a gyakorlati tudást, a szemléletmódot elsajátítani úgy, hogy meg tudjam hozni identitásomból eredő önálló saját döntéseim, de folyamatosan tanultam és tanulok most is. Folyamatosan képeztem magam, több diplomát szereztem, mindig inspirálódtam és fejlődtem. Alapvetően szeretem a kihívásokat, így minden nehéz feladat egy újabb remek megmérettetés, amiből tapasztalatot tudok gyűjteni. Persze vannak és voltak is nehéz időszakok, de szeretek a végső pozitív végeredményre koncentrálni, és csak a kitűzött célt látni.

Második generációs cégvezetőként hogyan látja: miért nem jelentett gondot a Barta Autó Cégcsoportnál a generációváltás?

–  A generációváltás kényes és nehéz téma, hiszen már önmagában probléma tud lenni, hogy tartósan összetartó családot tudjunk összekovácsolni, de az meg pláne, hogy a családból vezetőt és tulajdonost tudjunk kinevelni. Azt gondolom, édesapámnak eddig mindkettő sikerült, ami nagy mértékben köszönhető  a bölcsességének és stabilitásának. A nehéz helyzetekben sem a hibákra és hiányosságokra koncentrált velem kapcsolatban, hanem arra, hogy az „élni és élni hagyni” elvvel azonosulva engedje, hogy magam tapasztaljam meg döntéseim következményeit, és egyesével, lassan, ám folyamatosan lépjek előre. A nehéz helyzetekben mindketten meg tudtunk felelni a helyzet adta követelményeknek, a felmerülő problémákat mindig megbeszéltük egymással és a csapattal is. Célom, hogy a Barta Cégcsoportot időtálló módon továbbfejlesszem, sikerre vigyem, és egy napon majd eredményesen adjam át a feladatokat a következő generációnak ugyanazzal bizalommal, amilyen bizalmat én édesapámtól és az egész cégcsoporttól megkaptam.

Melyek voltak az idei év legnagyobb kihívásai a cégnél?

– Az autós szakma nagy változáson megy keresztül. Folyamatosan változó környezetbe kerültünk, ahol állandó mozgásban kellett és kell lenni ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni. A nyári időszak különösen nehéz volt, hiszen meg kellett tervezni a bérautós ágazatba szükséges ideális autóflotta-darabszámot. Óriási nehézségek voltak a beszerzés területén: autórendeléseink nagy részét visszamondták az importőrök, vagy óriási késéssel szállítottak. Bizonyos beszerzésünkre az importőr a megrendelésben leírt 6 hónapos teljesítés helyett 52 hónapot tudott vállani. Így nyárra a terveinkhez képest minden újraíródott. Az orosz-ukrán háború bizonyos esetekben lassította, olykor ellehetetlenítette a gyártást, ami nagy nehézséget okozott a szakmánknak mind a kereskedelem, mind a kölcsönzés terén.

Milyen ma egy családbarát, környezettudatos munkahely?

– Szerintem a családbarát munkahely központja mindig az egyén és a hozzá kapcsolódó attitűd. Fontos, hogy a dolgozó szeressen bemenni a munkahelyére, és szeresse azt, amit csinál. Ehhez a környezet nagy mértékben hozzájárul. 2020-ban mi lettünk az Év Családbarát Vállalata egyik cégünkkel, a Barta Autó 2000 Kft.-vel. Ez a cím nagy büszkeséggel és boldogsággal tölt el, igyekszünk a jövőben is még jobbak lenni, a családbarát szemléletet napról napra még jobban fejleszteni az egész cégcsoportnál. Van nálunk szülinapos szabadnap, rugalmas munkaidő, rengeteg céges családi rendezvény, csapatépítés, támogatjuk a lombikprogramot, a picik számára gyereksarkokat alakítottunk ki. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, ami kiterjed az egészségtudatos munkakörnyezetre is. Felnőttképzési lehetőségeink vannak, nem utolsó sorban pedig az a mottónk, hogy „Egy jó munkahelyen vidáman telik a nap!” Hiszem, hogy egy jó vezetőnek kötelessége kellemes munkakörnyezetet teremteni, és gondoskodni arról, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát a csapatban.

Hogyan kívánják bővíteni külföldi kapcsolataikat?

– Több fontos hazai és nemzetközi rendezvényen is részt veszünk, amelyek lehetőséget adnak a hazai és külföldi kapcsolatteremtésre.  De szerintem az a legfontosabb, hogy partnereink szívesen ajánlanak bennünket, mert elégedettek velünk, 30 éves szlogenünk is híven jellemez minket: „Suzuki Barta, a garancia!”

Az utóbbi években mennyire javult a női vezetők megbecsülése Magyarországon? Mennyire támogatja a FIVOSZ a női vállalkozókat?

– Azt gondolom, a FIVOSZ nagy hangsúlyt fektet a női vezetők támogatására, és remek munkát végez mind a fiatalok, mind a vezetői szerepet dédelgető fiatal nők körében. Amikor dolgozni kezdtem a cégünknél, csak tettem a dolgom, nőként sikeresen beilleszkedtem abba a munkavilágba, ami körülvett, mert a személyiségem és a helyzet is ezt adta. Mára azonban észrevettem azt is, hogy több fiatal nőben kérdésként merül fel: vajon lehet-e egyszerre családja és karrierje, vagy valamelyikről esetleg le kell-e mondania... Örülök, hogy a jelenleg divatként elterjedt női támogatottságban ezek a hölgyek megtalálják a választ, és közelebb kerülhetnek ahhoz a szerephez, ami illik az életükhöz.

Milyen sikereket ért el az Ön által létrehozott Ételintoleranciás és Ételallergiás Gyermekekért és Családokért Alapítvány?

– Az alapítvány idén nagy sikerrel adta át országos díjait kis- közép- és nagyvállalati kategóriában. Az a célunk, hogy azoknak segítsünk, akik ételallergiában kényszerülnek élni. Mi vagyunk az egyetlen olyan országos alapítvány, amelyik az ételallergia kérdésével foglalkozik- Nagyon elhivatottan tevékenykedünk, lobbizunk a mentes élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséért és a kora gyermekkori vizsgálatokért, hogy időben fel tudjuk tárni az esetleges problémát.

A munka mellett mennyi ideje marad a családra, mivel tölti legszívesebben a szabad idejét?

– A kislányom nagyon szeret a cégnél lenni. Egyenesen rajong érte, ha bejöhet, mert minden adott, hogy jól érezze magát: zongora, aranyhalak az akváriumban, játéksarok és nem utolsó sorban kedves kollégák. Én pedig nagyon szeretem, ha a közvetlen közelemben van. Amikor nagyon elfoglalt vagyok, szuper segítségem van, mert mindig van, aki figyel rá. A cégen kívül is igyekszem a legtöbb minőségi időt tölteni vele, de vízióm az is, hogy elsajátítsa azt a sajátos szemléletet, amivel családunk és cégünk rendelkezik, amit a legjobban a munkakörnyezetemben tud érzékelni. Férjem és én is rugalmas munkaidőben dolgozunk, mivel mindketten vállalkozók vagyunk, így előszeretettel csempészünk bele a hétköznapokba egy közös délutánt, és sokszor utazunk el hármasban. Mindig megtervezzük a következő nyaralást vagy kikapcsolódást, nagyon nagy gondot fektetünk arra, hogy mindig legyen közösen eltöltött idő.  Éjjel is hatékonyan tudok dolgozni, meg tudok oldani több feladatot, amikor csend van és alszik a család. Motivál, ha előre tudok dolgozni, így másnap több figyelmet szentelhetek a kislányomnak. Szabad időmet legszívesebben családi utazással, táncolással, meditációval és olvasással töltöm.

A felvételen dr. Barta Anitának dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke adja át az Év Fiatal Családi Vállalkozója díjat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 20., 14:40
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.
2025. 05. 20., 10:20
Május 20-án éjfélig nyújtható be a személyijövedelemadó-bevallás, aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – emlékeztetett az adóhivatal.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-19 22:20:00
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás; a 79 milliárd forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni 2025. július 16-tól.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.