Budapesten a mobilbankon keresztül vásárolható közlekedési jegy a legnépszerűbb

2020. 11. 19., 16:00

Gyorsan változnak világszerte a technológiai fejlődés miatt a bankolási szokások, a versenyben csak a korszerű digitális megoldásokat nyújtó bankok maradhatnak talpon – állapítja meg a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég globális tanulmánya. A digitalizációt kiemelten kezelő K&H Bank is ezen trendek mentén fejleszti szolgáltatásait: néhány hete már közlekedési jegyet is lehet vásárolni a mobilbankon keresztül. Az új szolgáltatás Budapesten a legnépszerűbb. Az első két hétben 17 ezren ismerkedtek meg a K&H+ szolgáltatással, a legkisebb értékű vásárlás 25 forint volt, a legnagyobb közel 25 ezer forintot tett ki.

39 ország – köztük Magyarország – 318 bankjának bevonásával mérte fel a bankok és pénzügyi szolgáltatók digitális „érettségét” az egyik legismertebb nemzetközi tanácsadó cég, a Deloitte. A 2020 szeptemberében publikált tanulmány megállapította, hogy azok a bankok, amelyek nem tartanak lépést a digitalizációs fejlődéssel, lemaradnak a versenyben, nem lesznek rájuk kíváncsiak a felhasználók. A felmérésből kiderül az is, hogy a bankoknak a digitális pénzügyi funkciók biztosítása mellett nyitniuk kell az értéknövelt szolgáltatások felé, mindezt úgy, hogy felhasználói élményt is biztosítsanak.

Az innovációban élenjáró „digitális bajnokok” ma már a kereskedelmi és szórakoztató funkciók széles körét biztosítják felhasználóik számára. Az ezen a téren jól szereplő bankok 82 százaléka nyújt például mobiltelefon feltöltési lehetőséget, elterjedtek a különleges kedvezmények és akciók (79 százalék), illetve az ajándékkártyák (77 százalék) elérhetőségének biztosítása a banki applikációkban. Népszerűek továbbá a különféle jegyvásárlási megoldások is, amelyek közül kiemelkedik a közlekedésijegy-vásárlás: a digitalizációban élenjárók 42 százaléka nyújt ilyen lehetőséget.

A jövőre nézve nagy lehetőségeket rejt magában a különféle felhőtárhelyekhez, on-demand videószolgáltatásokhoz, elektronikus könyvekhez való hozzáférés megvásárlása a banki alkalmazásokon keresztül. Egyre több vezető bank nyújt a mindennapi ügyintézést megkönnyítő megoldásokat is, mint például szociális ellátások igénylése (11 százalék), cégregisztráció (6 százalék) vagy az adóbevallás benyújtása (2 százalék) – állapítja meg a tanulmány.

A digitális megoldások fejlesztését kiemelt stratégiai célnak tekintő K&H Bank is bővíti az értéknövelt szolgáltatások körét a K&H+ szolgáltatásával, amelyen keresztül első körben a bank több, mint félmillió digitálisan aktív ügyfele október közepe óta gyorsan, kényelmesen, kártyaregisztráció nélkül vásárolhat helyi és helyközi közösségi közlekedési jegyeket, bérleteket és ezek kedvezményes formáit.

Németh Balázs, a K&H Bank IT fejlesztéseiért felelős vezetője közölte: „Szeptemberben 47 százalékkal többen intézték pénzügyeiket mobilon keresztül, mint egy évvel korábban. Éppen ezért igyekszünk ezt az eszközt a lehető legjobban kihasználni és segítségével olyan szolgáltatásokat elérhetővé tenni, amelyek könnyebbé, gördülékenyebbé teszik felhasználóink mindennapjait, legyen szó pénzügyi vagy bankoláson túli megoldásokról.”

A K&H+ alkalmazással 1000 típusú közlekedési mobiljegy érhető el országosan, amelyek több, mint 70 településen könnyítik meg az utasok életét, hiszen készpénz vagy automata használata és sorban állás nélkül juthatnak hozzá a közlekedésre jogosító jegyekhez, bérletekhez. Az első két hétben 17 ezren ismerkedtek meg a K&H+ felülettel és 82 különböző típusú utazási jogosultságot vásároltak. A vásárlások 72 százaléka helyi járatokra történt, 47 százalékban Budapesten. A legnépszerűbb konstrukciók a budapesti felnőtt és diák havi bérletek, azonban már Nyíregyházán, Győrben, Székesfehérváron és Szolnokon is közkedveltté vált a K&H+.

A legkisebb értékű vásárlás 25 forint volt, mellyel helyközi 90 százalékos menetjegyet vásároltak 10 kilométeres szakaszra, a legnagyobb pedig egy 24 900 forintos helyközi bérlet vásárlás volt.

A K&H mobilbankon keresztül történő mobiljegy-vásárlás esetében nem kell külön applikációt letölteniük az érintetteknek, minden egyben érhető el. Nincs szükség külön kártyaregisztrációra, csak egy megerősítésre. A K&H+ környezettudatos is, hiszen papírmentesen biztosít jegyeket. A papíralapú jegyek, bérletek ára és a közlekedési mobiljegyek ára között a bank nem számít fel kényelmi díjat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-17 16:40:53
A Deloitte 2024-es, immár 13. éve megjelenő Global Gen Z and Millennial kutatása világszerte 44 országban közel 23 ezer válaszadó bevonásával vizsgálta az Y és Z generációs munkavállalók munkához és munkahelyhez fűződő viszonyát.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS