Brandfizz: bevételben és létszámban is növekedésre számítanak a cégek

2023. 09. 28., 20:20

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban – derül ki a Brandfizz felméréséből.

A Brandfizz employer branding ügynökség 13 iparág és 301 cég bevonásával készített országos felmérésének célja, hogy segítsen a vállalatoknak még jobb munkahellyé válni. Az elmúlt évek történései – a világjárvány, az ukrajnai háború, a gazdasági kihívások – a foglalkoztatói és a munkavállalói oldalt is erősen érintették érintik, a vállalatok 74 százalékának a meglévő munkaerők megtartása, 43 százalékának az onboarding és az elköteleződés erősítése, 61 százaléknak pedig a toborzás jelenti a legnagyobb kihívást.

Amíg a Covid-járvány előtt sok esetben a munkáltatói márkaépítésre szánt büdzsét is csökkentették a vállalatok, a világjárvány világosan és egyértelműen jelezte: a vállalatok munkaerőpiaci láthatóságára, a kulcsemberek megtartására van most a legnagyobb szükség. Ennek egyik hatékony eszköze lehet a munkáltatói márkaépítés.

„Az employer branding szerepének fontosságát mutatja, hogy a felmérésben szereplő vállalatok 53 százaléka növelte vagy növelni fogja alkalmazottainak számát 2023-ban, 65 százalékuk pedig az árbevételben is növekedést prognosztizál. Annak ellenére is van mozgás a piacon, hogy a gazdasági helyzet folyamatosan kihívásokat tartogat” – emelte ki az Employer Branding Compass egyik legfontosabb állítását a Brandfizz ügynökség két alapítója, Zvedovics Anita és Horváth Ádám.

Mennyi az annyi?

Hogy költeni kell, az nem kérdés, de hogy mennyit, abban viszont elég nagy különbségek mutatkoznak: a megkérdezettek 33 százaléka 20 és 150 millió forint közötti, 54 százaléka 20 millió forint alatti munkáltatói márka büdzsével tervez idén és csak 13 százalék válaszolta azt, hogy vagy nem tudja mennyi, vagy nincs is employer brandingre elkülönített büdzséje.

Az építőiparon és az ingatlan szektoron kívül egyébként mindenhol emelkedés tapasztalható a munkáltatói márka építésére fordítandó büdzsében. A legtöbb új munkavállalót az energiaipar, energetika (egy cégre jutó átlag: 367 fő), a banki (átlag: 262 fő) és a retail (átlag: 197 fő) szektor keresi, ennek megfelelően az éves költés is ezekben az iparágakban működő vállalatoknál a legmagasabb.

Érdekes adat az is, hogy a legalacsonyabb employer branding keretből a marketing és média, valamint az építőiparban tevékenykedő vállalatok gazdálkodnak.

Kinek a feladata?

Vállalati vezetők számára talán ez a kérdés okozza a legtöbb fejtörést., Egyetlen jó megoldás nincs, ugyanakkor a legtöbb helyen a HR-hez (68 százalék), van, ahol a marketinghez (15 százalék) és van, ahol a kommunikációs csapathoz (11 százalék) tartoznak az employer branding feladatok.

Abban a megkérdezettek szinte mindegyike egyetértett, hogy ahhoz, hogy jól targetált, egységes és eredményes employer branding aktivitások születhessenek, integrált szemléletre, közös felelősségvállalásra, összekapcsolódásra van szükség. A megkérdezettek közel fele (46 százalék) nagyon aktívan foglalkozik is a munkáltatói márkaépítéssel.

Nem találkoznak az elképzelések

A Brandfizz csapata arra is kíváncsi volt, mennyire találkoznak a munkavállalói igények a munkáltatói elképzelésekkel. Korábbi Brandfizz-kutatások és interjúk eredménye azt mutatja, hogy a munkavállalók nagyon sok esetben a juttatás kategóriáját jelölték meg első számú preferenciaként, addig a vállalatvezetők és szakértők ennek a teljesülését t értékelték legalacsonyabbra, amelyet leginkább a csapathangulattal és a vállalati kultúrával igyekeznek ellensúlyozni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS