„Borítékolt jövedelem-kiegészítés”: 900 milliós kárt okozott a költségvetésnek a budapesti vállalkozó

2025. 12. 13., 12:05

Egy büntetőeljárással érintett cég ügyvezetője épp külföldön tartózkodott a családjánál, felesége pedig a Távol-Keleten hódolt választott extrém sportjának, amikor a NAV budapesti nyomozói több mint félmilliárd forint értékű vagyont foglaltak le tőlük. Az ügyvezető jelenlétének hiánya nem befolyásolta a pénzügyőröket, akik közel 40 gépjárművet, munkagépeket, ingatlanokat és készpénzt „biztosítottak” – számolt be az adóhivatal.

Egy több mint száz munkavállalót foglalkoztató budapesti vállalat került a nyomozók látóterébe a közelmúltban. A cégnek az építőiparban vannak érdekeltségei, több budapesti emblematikus épület kivitelezői is ők voltak. A foglalkoztatottak bejelentett jövedelme a minimálbért épphogy meghaladta, ezért felmerült a gyanú, hogy a fizetést kiegészítve a munkavállalóinak a bejelentett bérükön felül a vállalkozó borítékban adta a jövedelmet, amelynek az adó- és járulékvonzatait nem fizette meg. A cégvezető és családja eközben milliárdokat érő villában lakott, Bentleyvel és AMG Mercedesszel járt – olvasható a NAV közleményében.

A nyomozás során közel 15 helyszínen, több mint 60 pénzügyőr (nyomozók, a Bevetési Igazgatóság járőrei, adatmentők és revizorok) végezett kutatásokat, amelyek keretében a bűncselekmény elkövetését alátámasztó tárgyi bizonyítási eszközöket kerestek. Különböző helyszínekről számos releváns bizonyíték került elő, például nyilvántartás a feketén kifizetett pénzösszegekről, illetve a munkavállalók nevével ellátott, átadásra váró borítékok, a kiporciózott pénzekkel. A lefoglalt Bentley Flying Spur W12, 635 lóerős jármű, közel 100 millió forint forgalmi értékű, továbbá az eljárásban két ingatlan zár alá vételére is sor került

A vállalkozás a bejelentés nélküli bérekkel, közel 900 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek az elmúlt években.

A cég ügyvezetőjének költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt kell felelnie.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS