Bányainé Micski Marianna: Kreatív VOSZ-csapattal dolgozunk Heves megyében

Bányainé Micski Marianna: Kreatív VOSZ-csapattal dolgozunk Heves megyében
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 06. 15., 10:57

Azért dolgozunk, hogy a helyi vállalkozók bizalommal jöjjenek hozzánk kéréseikkel, kérdéseikkel, segítségért. Rengeteg tervünk, elképzelésünk van, bízom benne, hogy képesek vagyunk aktivizálni a régi és az új tagokat is – mondta Bányainé Micski Marianna, a VOSZ Heves megyei elnöke az Üzletem.hu-nak adott interjúban.

Melyek voltak az első lépései a VOSZ Heves megyei elnökeként?

– 2021-ben választottak meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöki posztjára. Mivel korábban „csak” tagként voltam jelen a szervezet életében, magáról a VOSZ működéséről, felépítéséről, célkitűzéseiről nem voltak részletes információim. Így az első időszak azzal telt, hogy ismerkedtem a szervezettel, megismerkedtem az központi iroda munkatársaival, más megyei elnökökkel és a megyei szervezetek működésével. Mivel ugyanebben az évben volt az országos elnökválasztás is, ennek a menetét már új elnökként nézhettem végig.

Milyen stratégiai feladatok várnak a VOSZ megyei szervezetére a következő években?

– Úgy gondolom, hogy minden szervezet annyit ér, amennyit a tagok és a vezetők ki tudnak belőle hozni, illetve amennyi energiát ennek életben tartására fektetnek. Az én és az elnökségem részéről ebben nem lesz hiány. Nagyon agilis, kreatív, fiatalos csapat vesz körül, ami szerintem a siker egyik záloga. Bár nem egyszerű feladat a tagság megszólítása, de az már a mi feladtunk, hogy a kezdő lépést megtegyük. Rengeteg tervünk, elképzelésünk van, bízom benne, hogy képesek vagyunk aktivizálni a régi és új tagokat is. A másik nagyon fontos feladat, hogy segítséget nyújtsunk, tanácsokat adjunk a vállalkozásoknak a működésükhöz szükséges minden területen, és tudatosítsuk bennük: a VOSZ értük dolgozik, az ő érdekeiket képviseli.

Milyen területeken erősödött a VOSZ a megyében az utóbbi időben?

– Demján Sándor elnök úr halálát követően nagyon nehéz helyzetbe került a Szövetség, ami úgy gondolom, minden megyei szervezetben érteztette hatását. Heves megyében is sok hibát követtünk el, a rossz döntéseket, módszereket ki kell kijavítani, teljesen új alapra kell helyezni a megyei szervezet munkáját. Természetesen nagy segítség a munkánkban és a társadalmi elfogadottsághoz, hogy a VOSZ egyik legfontosabb rendezvénye, a megyei Prima gála Heves megyében is a legszínvonalasabb, mondhatni, mára a legfontosabb rendezvénnyé nőtte ki magát.

Mivel lehetne leginkább segíteni a mikrovállalkozásokat? Milyennek látja a kkv-k finanszírozását?

– Mivel magam is 32 éve vállalkozó vagyok (a Hotel Korona Eger igazgatója – Sz. Cs.), úgy gondolom, tudom, hogy mire van szüksége a vállalkozásoknak. Természetesen nagyon jó az, amikor valamilyen támogatásban/hitelben részesül a vállalkozó, de szerintem egy vállalkozás kiszámítható gazdaságra, vállalkozó barát adó- és gazdaságpolitikára vágyik. Sajnos ez Magyarországon jelenleg még nem teljesül, pedig a gazdaság motorját a kkv-k adják. Személy szerint nem vagyok a hitelek híve, bár tudom, hogy főképpen az elmúlt két évben vállalkozások tízezreinek jelentett túlélést a KAVOSZ Széchenyi Kártya Programja. Mégis azt vallom, hogy az az ország és gazdaság sokkal stabilabb és vállalkozó barátabb, ahol a vállalkozónak a hiteleket beruházásokra, fejlesztésekre és nem túlélésre kell felhasználni.

Mekkora gond a megyében a családi vállalkozásoknál a generációváltás, miben segít a VOSZ?

– Számomra azért nagyon érdekes ez a téma, mert a saját cégemben jelenleg is ez zajlik. Nekem ez a folyamat magától értetődő, de be kell látnom, hogy ez nem mindenkinél megy ilyen zökkenőmentesen. A vállalkozókat ezen a területen is folyamatosan képezni kell! A VOSZ-nak egyébként ezzel kapcsolatban megjelent egy kiadványa, amely a családi vállalkozások segítségére lehet.

Hogyan lehet bővíteni a VOSZ megyei tagságát?

– Hiszem, hogy minden híresztelés és látszat ellenére, mindenkiben él az igény (természetesen ez egyénileg lehet erősebb vagy kevésbé erős igény), hogy tartozzon valahová, megossza a „hasonszőrűekkel” a gondolatait, elmondhassa a problémáit, meghallgassák. Azt is mindenki elfogadta már és belátta, hogy a jó kapcsolatok mindennél fontosabbak egy vállalkozás életében. Erre az igényre szeretnénk támaszkodni. Szeretném, ha Heves megyében „pörgős” VOSZ-szervezetünk lenne. Szeretnék olyan lehetőségeket biztosítani a tagságnak, ahol a továbbképzéseken, a kapcsolatépítésen, a tapasztalatok átadásán túl a vállalkozásokat képviselők megismernék egymást, a másik termékeit, szolgáltatásait, és sikeres kapcsolatokat építenének ki. Amennyiben el tudnánk érni ezeket a célkitűzéseket, az magával vonzaná azt, hogy presztízs legyen VOSZ-tagnak lenni, ahol a cégek tulajdonosai érzik majd, hogy az érdekeiket képviselik és a szervezet értük dolgozik.

Milyen a kapcsolatuk a megyei szervezetekkel?

– A VOSZ-nál jelenleg 2 hölgy tevékenykedik a megyei szervezetek élén (Nógrádban és nálunk), a többi megyében férfiak az elnökök. A „kolléganővel” mi hamar egymásra találtunk, sok segítséget kaptam tőle, és szinte napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot, mivel ő már sokkal régebb óta tölti be a tisztségét. Természetesen az országos elnökségi ülések mindig lehetőséget teremtenek arra, hogy eszmét cseréljenek a megyei elnökök, beszélgessünk és megismerjük egymás munkáját, a megyei jellegzetességeket. Nagyon másként működik egy-egy megyei szervezet. Azért én jelenleg még mindig a tanulás időszakában vagyok, figyelem a többieket. Ezen túl építjük a saját kis megyei szervezetünk életét.

Milyen a vállalkozók ismertsége és elismertsége Heves megyében?

– Nagyon bízom benne, hogy minden szervezet, legyen az a VOSZ vagy a Kamara, kellőképpen komolyan veszi a vállalkozásokat. Azon vagyunk, hogy a vállalkozók bizalommal jöjjenek hozzánk akár kéréssel, kérdéssel vagy segítségért. A megyei irodánk ebben a munkában biztos pont. Bóta Gábor vezetésével az iroda a vállalkozók megelégedésére nagyon jól végzi a munkáját. Korábban nehézkesen alakult az iroda és a megyei szervezet kapcsolata, ezért az egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy ezt megfelelő mederbe tereljük. Most az a feladatunk, hogy egymással karöltve még hatékonyabban és látványosabban tudjunk jelen lenni a megye életében.

Hol tartanak a megyei Prima Díj jelölésekkel, holt rendezik meg az idei gálát?

– A megyei gálánkat november utolsó szombatján rendezzük meg, ami még távol van. Tavaly elindítottunk egy új kezdeményezést, „társadalmasítottuk” a jelöléseket, ami azt jelenti, hogy egy adott internetes felületen bárki leadhatja a jelölését gyakorlatilag bárkire, bemutatva az illető életútját, eddigi eredményeit. Ezt több okból tartottuk fontosnak. Egyrészt, hogy bevonjuk a lakosságot, hogy kellőképpen magáénak érezze az eseményt, másrészt így is fel tudjuk hívni a szervezet munkájára és jelentőségére a figyelmet, harmadrészt sokkal nagyobb a lehetőségünk, hogy rátaláljunk a megye gyémántjaira. Már tavaly is megdöbbentő volt, hogy milyen életutakat, pályákat és sikereket ismerhettünk meg. Az ajánlások nélkül ezeket az embereket sokszor meg sem találtuk volna, mert sikereik adott esetben nem olyan hangosak. Maga a gála, ahogy említettem, a megye legelegánsabb rendezvénye, így ennek megfelelően a helynek is nagyon magas elvárásoknak kell megfelelnie. Egész évben tájékozódunk és figyeljük a potenciális helyszíneket, de évről-évre nehezebb dolgunk van. Egy biztos: az idei gálát is magas színvonalon és fantasztikus jelöltekkel rendezzük meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.