Az energia vészhelyzetben is lesz elég tűzifa a fűtési idényre

2022. 08. 07., 18:17

Az erdőgazdálkodás fontos része az energia vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait – közölte Nagy István agrárminiszter. A fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem.

Az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki és veszélyben van Európa gázellátása, ezért meg kell teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek – emlékeztetett Nagy István.

A tárcavezető leszögezte, jelenleg a tűzifaellátás biztosított, azonban a háborús helyzet miatt a kormány tűzifa-kiviteli tilalmat rendelt el, és utasította az állami erdőgazdaságokat a tűzifa kitermelés növelésére, ugyanis elsődleges a magyar háztartások ellátása. Ezért könnyített szabályokat vezetettek be úgy, hogy az ne veszélyeztesse a fenntartható erdőgazdálkodást. A fűtési időszakra lesz annyi tűzifa a piacon, amely az igényeket ki tudja elégíteni.

Magyarország 2 millió hektár erdeje a legfontosabb természeti erőforrásaink egyike. Ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy az erdőkkel való gazdálkodás hosszútávon fenntartható legyen. Semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény azon alapvető rendelkezései, hogy az erdők területe és természetességi állapota nem csökkenhet.

A faanyag az egyetlen újratermelhető nyersanyagunk, amelyből évtizedek óta kevesebbet hasznosítunk, mint amennyit az erdők évente teremnek. Ezt a több százezer köbméternyi tartalékot tesszük szükség esetére elérhetővé úgy, hogy magát az erdőt, mint zöld tőkét semmiképpen se veszélyeztessük – szögezte le a tárcavezető.

A tűzifa iránti kereslet 2021 óta emelkedik. A magyar erdők évente stabilan, megújuló módon mintegy 3,5 millió köbméter tűzifát biztosítanak az országnak, ezt a mennyiséget fenntartható módon lehet előállítani. Az erdészeti jogszabályok jól szabályozott módon teszik lehetővé, hogy erre a mennyiségre hosszú távon számíthassunk.

A miniszter kitért arra is, hogy az agrártárca kiemelt feladatának tekinti a meglévő erdők szakszerű kezelését, fenntartását és az ország fával borított területének növelését. Hazánkban, európai léptékben az egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. Két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást. Nagy István felhívta a figyelmet a rendszerváltás óta megvalósított legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezésre, a Településfásítási Programra is.

Ennek részeként a 10 ezer fő alatti települések igényelhettek olyan csomagokat, amelyek földlabdás parkfákat és az ültetés eszközeit tartalmazták. A kezdeményezés részeként 2 év alatt 36 ezer sorfát ültettek el 1400 településen.

AM Sajtóiroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS