Autókereskedőkkel szemben indított pereket az ügyészség

Autókereskedőkkel szemben indított pereket az ügyészség
2023. 01. 25., 12:44

A fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége körében a Pest Vármegyei Főügyészség új gépjárművek megrendeléséhez (megvásárlásához) rendszeresített szerződéseket vizsgált meg, melyekben tisztességtelen feltételeket talált, különösen a gépjárművek árának módosíthatóságával kapcsolatosan. Az ügyészség a Pest vármegyei autókereskedő vállalkozásokkal szemben pereket indított a kifogásolt szerződési feltételek megsemmisítése érdekében.

A gépjármű vásárlása, különösen, ha új gépjárműről van szó, jelentős döntés. A gépkocsi kiválasztása során az ár az egyik legfontosabb tényező. Az új gépjármű olyan sajátos termék, amelynek az árát – a piaci körülmények változása miatt – nem lehetséges mindig előre teljesen pontosan rögzíteni. Ennek következtében a gépjármű megrendelése után az ár megváltozhat, emelkedhet. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy az áremelkedés indoka és mértéke előre ne lehessen átlátható. A jog ugyanis megköveteli, hogy az árváltoztatás feltételeit a szerződés előre és pontosan rögzítse. Ezáltal még a szerződés megkötése előtt lehetséges a fogyasztónak felmérni azt, hogy egy esetleges áremelkedésre milyen körülmények megváltozása esetén és milyen mértékben számíthat, továbbá az emelés mértéke megfelelőségét is ellenőrizni tudja. Ezen felül törvényi előírás az, hogy bármilyen áremelkedés esetén a fogyasztó hátrányos jogkövetkezmény nélkül felmondhassa a szerződést.

Az ügyészség által megvizsgált új gépjárművek értékesítéséhez előre, a fogyasztók közreműködése nélkül elkészített szerződéstervezeteket (blankettákat) használtak a gépjármű kereskedők.

Az ügyészség ezekben azt kifogásolta, hogy a szerződési blanketták egyes pontjai lehetővé tették a gépjármű kereskedőknek, hogy a szerződés megkötését követően egyoldalúan megemelhessék a vételárat, mégpedig úgy, hogy a fogyasztó a szerződés alapján ennek feltételeit és lehetséges mértékét sem láthatta előre, ezért utólag sem tudta ellenőrizni az emelés szerződésszerűségét.

Az ügyészség kifogásolta azt is, hogy a szerződések ugyan tartalmaztak felmondási jogot a fogyasztók számára, azonban annak feltételei olyan jogi nyelvezettel voltak megfogalmazva, hogy azok az átlagos fogyasztó számára nem voltak érthetőek.

Az egyik szerződésblankettában előfordult az a szerződéses feltétel is, hogy ha a gyártó cég késik a gépjármű átadásával (4 vagy 8 hetet), akkor az autókereskedő vállalkozás jogosult saját maga számára póthatáridőt kitűzni a jármű átadására, mégpedig időbeli korlát nélkül. Abban az esetben viszont, ha a fogyasztó 8 munkanapon túl fizetési késedelembe esne, akkor a vállalkozás jogosult rögtön az elállásra és kötbérkövetelés érvényesítésére. Ezzel az autókereskedő egyenlőtlen feltételeket teremtett a fogyasztó hátrányára.

A Pest Vármegyei Főügyészség a fenti tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt az azokat alkalmazó autókereskedőkkel szemben pereket indított a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy a bíróság jogerős ítéletében – amennyiben osztja az ügyészi keresetben foglaltakat – megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható. A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítését követelni nem lehet.

Pest Vármegyei Főügyészség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS