Akciót indított a vendéglátósokért egy autószervíz

2021. 02. 01., 18:15

A vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít: ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.

Hónapok óta várjuk, hogy végre enyhülhessenek a mindannyiunk életét érintő korlátozások. A legutóbbi hírek szerint azonban sajnos még több időbe telhet, mire visszakapjuk a régi életünket: jelenleg úgy néz ki, április elejéig fel sem merülhet az újranyitás gondolata.

A korlátozások következtében ezrek kerültek nehéz anyagi helyzetbe a vendéglátóiparban. A régi kedvenc éttermeink, bárjaink, kávézóink közül sokan lehúzták a rolót – megint mások túlélése pedig végveszélybe került támogatások nélkül.

Különleges kedvezmények mindenkinek, aki vendéglátásban dolgozik

Ezt a helyzetet elégelte meg a Green Car is, a cég vezetősége úgy döntött: minden eszközt bevet, hogy szolgáltatóként segítsen a bajbajutottaknak.

„Szükségünk van éttermekre, kávézókra, szállodákra – ahová barátainkkal, családunkkal örömmel eljárunk” – írja honlapján a prémium autószervíz, amely több módon is segítséget nyújt a vendéglátósoknak:

„Most 30 százalékos kedvezményt adunk minden vendéglátásban dolgozónak autószervíz munkadíjainkból, hiszen az autók karbantartása és a közlekedés biztonsága most is rendkívül fontos” – írják a honlapon. A kedvezményezettek közé tartoznak többek közt az 
éttermi dolgozók, szállásadók, felszolgálók, recepciósok, szakácsok és a rendezvényszervezők is.

Ezen felül a vendéglátósok 10 százalékos egyedi kedvezményt is kapnak minden felhasznált új alkatrész árából a cégtől.

De nem lenne klassz az ajánlat, ha nem szerepelne benne valami igazán izgalmas is – teszik hozzá: aki most vendéglátósként fordul meg a Green Car-nál, az egy kis ingyen promócióra is lehetőséget kap.

Arra kérik ügyfeleiket, hozzák magukkal az éttermük, szállodájuk vagy rendezvényszervező cégük kuponját, szórólapját, étlapját vagy ajánlatát, mert szívesen bemutatják azokat. A szóróanyagokat kihelyezik az ügyfélváróban, aki pedig megfelelő formátumban elküldi a vállalkozása logóját, azt a weboldaluk Partner szekciójába is felkerül az oldalára mutató linkkel együtt.

„Úgy gondoljuk, a jelenlegi körülmények közt kötelességünk felkarolni a nehéz helyzetbe került vállalkozókat, és erre nem csak mi tudunk lehetőséget biztosítani. Nagyon bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés nem marad visszhang nélkül, és másokat is arra inspirál, hogy a maguk módján segítsék a vendéglátószektort” – tette hozzá Ghimán Lajos, a Green Car Prémium Szervíz vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS