A Z generáció utazás alatt is szívesen dolgozik

2023. 02. 07., 20:41

A Z generáció tagjai dolgoznak a legrugalmasabban, 61 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy az utazás alatti munkavégzésnek pozitív hatása van a mentális egészségükre és a munkájukra is.

A magyarok mintegy 8 százaléka dolgozik távmunkában, tízből hárman pedig hibrid rendszerben (részben otthonról). Míg a nemek tekintetében nincsen szignifikáns eltérés, addig korosztályok és iskolai végzettség alapján már megfigyelhetőek különbségek. A Kiwi.com kutatása alapján minél fiatalabb valaki, annál inkább jellemző rá az otthoni munkavégzés is.

A friss reprezentatív kutatás alapján részben vagy csak home office-ból dolgozik a Z generáció 42, az Y generáció 38, az X generáció 34 százaléka. Az érettségizettek közül minden harmadik, míg a diplomások közül minden második dolgozik otthonról.

A csak vagy részben otthonról dolgozók aránya némiképp emelkedni fog, hiszen akik eddig mindig bejártak, azok 6 százaléka mondta, hogy átválthat távmunkára vagy hibrid munkavégzésre a közeljövőben.

A home office lehetősége az utazási szokásainkat is kezdi átírni

„A már home office-ban is dolgozó magyarok 35 százaléka vallja, hogy az otthoni munkavégzés új távlatokat nyitott az utazásai terén, míg a home office-ra a közeljövőben váltók 45 százaléka tervez többet utazni a szabadabb munkavégzés lehetősége által” – osztotta meg a kutatás kapcsán Eliška Řezníček Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója.

Így változtak meg a távmunkában vagy home office-ban is dolgozók utazási szokásai:

- Minden 5. többet utazik hétvégente azért, mert megspórolhatja a hazajutás idejét, és azonnal útra kelhet, amint abbahagyja a munkát.

- Minden 10. választ hosszabb utazást, amikor bizonyos napokon nyaral, másokon pedig távmunkában dolgozik.

- 8 százalék szabadságot sem vesz ki, és úgy utazik külföldre: napközben dolgozik, délután és hétvégén pedig felfedezi a környéket.

- 3 százalék rendszeresen dolgozik különböző országokból.

A stresszoldó, inspiráló utazás jót tehet a munkavégzésnek is

A magyarok 56 százaléka gondolja úgy, hogy az utazás alatti munkavégzés pozitív hatással lenne a mentális egészségére és a munkára is. 35 százalék szerint új helyek felfedezése segít oldani a stresszt és boldogabbá is tesz, ami pozitívan hat a munkára is. 22 százalék új ötleteket, ihletet vár az utazástól. 38 százalék nem tud egyszerre az utazásra és a munkára koncentrálni. A magyarok 6 százaléka pedig bevallja, hogy nem tud ellazulni és abbahagyni a munkát, ha a laptopja a közelében van.

Nemek és iskolai végzettség szerint nincsen szignifikáns eltérés, de generációk tekintetében mutatkoznak különbségek. Leginkább (61 százalék) a fiatal felnőttek, azaz a Z generációsok azok, akik az utazás alatti munkavégzést pozitívan kapcsolják össze a munkateljesítményükkel, de az Y generáció tagjai körében is jóval gyakoribb ez a vélemény (58 százalék). Az X generációs munkavállalóknál már éppen csak átbillen a mérleg nyelve (51 százalék), körükben a legnagyobb azok aránya, akik nem tudnak egyszerre a munkára és az utazásra is koncentrálni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS