A VOSZ nyit a megváltozott munkaképességű vállalkozók felé

2025. 05. 12., 22:10

Tárgyalásokat folytatott nemrégiben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagja, a Barrier Free alapítója arról, hogy a vállalkozói érdekképviselet lehetőséget teremtsen a mozgáskorlátozott vállalkozók és munkáltatók támogatására és integrálására.

Egy KSH-kutatás szerint 2022-ben, Magyarországon mintegy 113 ezer mozgássérült, kerekesszékes ember élt. A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet egyik elemzése szerint pedig ezeknek az embereknek nagyjából a fele (43 százalék) aktív a munkaerőpiacon. Ebben a körben sok vállalkozó is van, és fontos, hogy ők is hallassák a hangjukat és kapjanak támogatást.

„Örömmel tölt el, hogy a VOSZ nyitott a megváltozott munkaképességű vállalkozók felé, hiszen ezzel számottevő vállalkozásfejlesztési, akár termékfejlesztési, valamint kapcsolatépítési lehetőséggel élhetünk” – mondta a vosz.hu-nak Szirbik István, a Barrier Free alapítója, aki azt is elárulta, hogy tervei között szerepel megszervezni a VOSZ-on belül egy szakmai vállalkozói szekciót kifejezetten mozgáskorlátozottak, megváltozott munkaképességű vállalkozók számára, ezzel kapcsolatban pedig várják az érintett vállalkozók jelentkezését.

Szirbik István arról is beszélt, hogy fontosnak tartja, hogy a hazai vállalkozások és munkáltatók minél szélesebb körben ismerjék meg a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának adózási előnyeit is, nemkülönben az ezzel kapcsolatos társadalmi felelősségvállalás fontosságát. Mint elmondta, a VOSZ tagvállalkozásai által felhalmozott vállalkozói tudás, valamint a VOSZ szakmai szolgáltatásai a megváltozott munkaképességű vállalkozások számára is versenyelőnyt jelenthetnek, ezért is üdvözli a szövetség nyitottságát és az együttműködés elindulását.

Barrier Free: legyenek elérhetőek a vállalkozások a mozgássérült emberek felé is!

Szirbik István egy olyan szolgáltatást is elindított, amely egyszerre reagál a vállalkozások társadalmi felelősségvállalására, valamint az üzleti érdekeikre is tekintettel van. „A legjobb lenne, ha a vállalkozások már az indításkor gondolnának arra, hogy akadálymentes környezetet teremtenek fix vagy mobil rámpával, hiszen ezzel a minimális beruházással a kerekesszékes vásárlók – és üzleti partnereik – is könnyebben személyes kapcsolatba léphetnek velük és elérhetik a szolgáltatásaikat, termékeit” – magyarázta Szirbik István, a Barrier Free hálózat alapítója, végül hozzátette, várja azokat a vállalkozókat is, akik számára az üzleti célok elérésén túl a társadalmi felelősségvállalás is fontos.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS