A vízgazdálkodásról szervez rendezvénysorozatot az Agrárkamara

2020. 02. 26., 15:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” címmel szakmai rendezvénysorozatot tart március 4. és 12. között az ország négy városában. Az eseményeken szakértők ismertetik az öntözést és a vízgazdálkodást érintő, közelmúltban hatályba lépett törvényi változásokat, valamint a talajok vízmegőrző állapotának fenntartásához hozzájáruló gyakorlati tanácsokat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti az öntözés fejlesztését, a hatékony vízgazdálkodás terjesztését. Ennek érdekében több lépést tett és tesz is a kormányzattal együtt. A korábbi, az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat alapján 2018-ban a NAK közel negyvenezer gazdálkodó körében, 1,2 millió hektáron felmérte a vízigényeket a vízgyűjtő rendszerekben rendelkezésre álló vízkészletekhez, valamint az öntözéses gazdálkodás lehetséges területeihez igazodóan, ahol közel 400 ezer hektáron jeleztek a gazdálkodók új igényt az öntözésre.

Ezzel összhangban még tavaly a kormány tíz évre szóló öntözésfejlesztési program indításáról döntött, amelyhez 2020 és 2030 között összesen 170 milliárd forintot rendelt. A 17 milliárd forintos éves keret elsősorban a vízkínálat fejlesztését támogatja, annak érdekében, hogy a csatornák víz szállítására alkalmas állapotba kerüljenek ott, ahol valós öntözési igények vannak.

Reális cél, hogy 2024-ig mintegy 100 ezer hektárral bővüljön, azaz közel megkétszereződjön az öntözhető terület nagysága. Szintén egy tavalyi kormányzati döntés értelmében a termelői vízkereslet fejlesztése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztése, valamint szakmai és jogi támogatása a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) ügygondnoksága alatt lévő öntözési igazgatási szerv hatáskörébe tartozik. A gazdálkodók érdekét szolgálta az is, hogy a kamara közreműködésével elindult a díjmentes aszálymonitoring-hálózat, illetve, hogy március 1-től október 31-ig terjesztették ki az öntözési idényt.

Az Országgyűlés 2019 végén megalkotta a természeti erőforrások megóvása, a mezőgazdaság alkalmazkodóképességének erősítése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztése, valamint az öntözési közösségek kialakítása érdekében az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvényt, amely idén január elsejétől hatályos.

Az öntözés és a vízgazdálkodás jogszabályainak előkészítése mellett a kamara a gyakorlati ismeretek átadásával is igyekszik segíteni tagjait, ezért 2020. március 4. és 12. között az országban négy helyszínen rendezi meg a „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” című rendezvénysorozatot.

Az eseményeken a szakértők részletes tájékoztatást adnak a törvényi változásokról, illetve arról, hogy mindezek milyen hatással lehetnek a gazdálkodók napi tevékenységére. Továbbá kitérnek a talajok vízgazdálkodási jellemzőire, a vízmegőrző agrotechnikákra, a lehetséges öntözési módokra. A cél ugyanis az, hogy az ismeretek, információk birtokában a gazdák folyamatosan karbantarthassák a talajt, javíthassák annak termőképességét, megóvhassák azt a belvíztől és/vagy az aszálytól – amelyek nem csak környezet- és talajvédelmi szempontból, hanem a gazdaságosság miatt is fontosak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS