A régió egyik legnagyobb magvető befektetését zárta az osztrák-magyar egészségdigitalizációs startup

A régió egyik legnagyobb magvető befektetését zárta az osztrák-magyar egészségdigitalizációs startup
2022. 09. 29., 18:12

Amerikai és brit csúcsbefektetők vezetésével összesen 6 millió euró értékű befektetési kört zárt a bécsi és budapesti központokkal működő egészségügyi technológiai startup, a XUND. A cég mesterséges intelligencia alapú applikációja az egyetlen olyan szoftveres megoldás, amelyet a saját területén az új szigorú európai MDR jogszabály szerint regisztráltak orvostechnikai eszközként. A két nemzetközi alapkezelő, az MMC Ventures és a MassMutual Ventures által vezetett, most lezárt befektetési kör az eddigi egyik legnagyobb magvető befektetés Ausztriában és Magyarországon.

Az osztrák-magyar alapítású XUND megoldása mesterséges intelligencia felhasználásával automatikusan dolgoz fel több millió orvosi publikációt, majd a tüneteket, személyes kockázati tényezőket és a páciensek demográfiai adatait figyelembe véve külső beavatkozás nélkül azonosítja a betegségeket. A rendszer alapjául szolgáló algoritmus több éves kutatás és fejlesztés eredménye, nem csak több mint 4000 ismert betegség és egészségügyi állapot azonosítására képes, de megoldást is kínál a betegeknek és az egészségügyi szakembereknek a betegségek megelőzésére és kezelésére.

A XUND 2018-as alapítása óta a termékfejlesztésen túl egy tanúsítási folyamaton is átesett, amelynek köszönhetően a technológiát IIa kategóriájú orvosi segédeszközként tartják nyilván az Európai Unióban. A cég operatív irányítását és a növekedést segítő feladatokat Bécsből végzik, míg a csapat másik fele Budapesten főként a technológiai fejlesztésért és az orvosszakmai támogatásért felel.

A most lezárult finanszírozási kört a globális tech piacon aktív brit befektetési társaság, az MMC Ventures és a világ egyik legnagyobb, összesen 460 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkező életbiztosítójának kockázati-tőke ágazata, az amerikai MassMutual Ventures vezették. Melléjük csatlakozott a svájci Roche Csoporthoz tartozó német RoX Health és az osztrák Lana Ventures. A XUND korábbi támogatói – a Peak Pride, a Tyrolean Business Angel GmbH és a Schütz Family Office – Is részt vettek a mostani befektetési körben, jelezve ezzel a cég innovációja melletti hosszútávú elkötelezettségüket.

„A XUND tanúsított API-ja lehetővé teszi az egészségügyi szolgáltatók és biztosítók számára, hogy saját tünetértékelési és betegnavigációs megoldásokat építsenek ki anélkül, hogy ők maguk orvostechnikai eszközök gyártóivá váljanak. Támogatjuk a XUND csapatát ezen az úton, az egészségügyi rendszer digitalizációjának felgyorsításában”– mondta Charlotte Barttelot, az MMC Ventures befektetője.

„A XUND üzleti modellje piacvezető a digitális egészségügy területén, amely jelenleg óriási növekedési potenciállal rendelkezik. Izgatottan várjuk, hogy együtt átalakíthassuk az egészségügy jövőjét” –tette hozzá Ryan Collins, a MassMutual Venturesügyvezető igazgatója.

A mostani, saját kategóriájában Ausztriában és Magyarországon is rekordösszegnek számító befektetést a cég menedzsmentje a növekedési tervek támogatására és a DACH-régió fejlesztésén túl új piacok nyitására tervezi felhasználni, elsősorban a Nagy-Britanniában  és Franciaországban. Középtávú cél az Egyesült Államokban való terjeszkedés, az amerikai egészségügyi hatóságnál (FDA) elindított tanúsítási folyamattal már el is indult a piacralépés előkészítése.

„A tőke és a befeketői háttér megkönnyíti és felgyorsítja belépésünket az angolszász piacokra, ezt bizonyítja az is, hogy a héten megnyitottuk londoni irodánkat”jegyezte meg Petrovics Tamás, a XUND társalapítója és ügyvezetője, hozzátéve: „Különleges lehetőséget kaptunk, hogy mi alkossuk meg a jövő digitális betegútjának infrastruktúráját és egy lépéssel közelebb kerüljünk küldetésünkhöz, hogy globálisan javítsuk az egészségügyi ellátás minőségét és minél szélesebb körű hozzáférhetőségét.”

(A fotón: Tarabó Zoltán, Petrovics Tamás és Lucas Seper, a XUND alapítói)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 11. 30., 16:10
Küldetésünk alapja, hogy a létrehozott üzleti kultúra utánunk is fennmarad. Ezt bontjuk le 5 éves periódusokra, melyeket éves terveken keresztül valósítunk meg – mondta az Üzletemnek Avidor András nemzetközi franchise és networking szakértő, a BNI Magyarország vezetője.
2022. 11. 24., 16:35
További intézkedésekre is szükség lesz a turisztikai és vendéglátó szektor kilátástalannak tűnő helyzetének enyhítésére – mondja Duska Sándor, a VOSZ Idegenforgalmi, Szálláshely-szolgáltatók és Vendéglátó-ipari szekciójának vezetője.
2022-12-03 15:12:57
Míg egyes vállalkozások mobil weboldalakat és alkalmazásokat is alkalmaznak, más cégek a kettő közül csak az egyiket választják. Ez a választás függ a költségektől, a használhatóságtól, a szükséges funkcióktól és a kiszolgált célközönségtől is.
2022-12-02 12:18:39
Nagyon eltérően látják a lakáspiaci árak alakulását a fiatalok. Erősen csökkent azoknak a száma, akik szerint nem változnak a közeljövőben az árak, míg az ingatlanok drágulására számító fiatalok aránya 65 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 53 százalékról.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 11. 29., 23:30
epizód: 2022 / 12   |   hossz: 24:09
Étvágygerjesztő sikertörténetet tálalunk fel a vendéglátóiparból. Az encsi Anyukám mondta titkát elsősorban nem az olaszos hangulatban, hanem a hazai alapanyagokban, a család- és vendégszeretetben kereshetjük. Dudás Szabolcs, az étterem egyik vezetője arról is beszél, hogy miként lett a főzés szeretetéből, átgondolt stratégiával, üzleti vállalkozás. A sztori 1995-ben egy olaszországi pizzakóstolós utazással kezdődött, és ma már a kiváló helyeknek járó Bib Gourmand-díjnál tart.
A bérrendezés akkor észszerű, ha a vállalkozások megmaradnak és meg tudják tartani a munkahelyeket is – mondja Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a vállalkozások „jövőállóságát” nagyszabású állami programokkal lehetne biztosítani.
2022. 10. 11., 06:36
epizód: 2022 / 10   |   hossz: 21:36
A válság mélyülésével egyre nagyobb szükség lehet a KAVOSZ Zrt. által kínált Széchenyi Hitel MAX-ra, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, de még a kezdők előtt is nyitott opció – hangsúlyozta Krisán László. A KAVOSZ vezérigazgatójával tovább elemeztük a válságból kivezető európai, illetve magyarországi utakat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS