A Pest vármegye bérletet is elfogadja a BKK márciustól – Olcsóbb lesz a Budapest-bérlet

2024. 01. 29., 19:40

A Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén, a Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet március 1-től a BKK járatain is elfogadják – erről állapodott meg hétfőn Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Lázár János építési és közlekedési miniszter a főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint.

Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja, minden értékesítési csatornáján – tájékoztatott a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a két politikus közös közleményéről.

A közlekedők járnak legjobban a miniszter és a főpolgármester megállapodásával, mert az az utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát.

A felek abban állapodtak meg, hogy az eddigi, számos vitára okot adó költségalapú elszámolás helyett a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt, és az ahhoz kapcsolódó menetdíjkiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg.

A miniszter és a főpolgármester egyetértett abban is, hogy az eddig a Fővárosi Önkormányzatot illető évi 12 milliárd forint normatív költségvetési támogatás helyett 2024-től a felek egy olyan rendszert alakítanak ki, amely egyaránt szolgálja a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés bevétellel nem fedezett költségeinek megtérülését.

A minisztérium és a főváros lezárja a tavaly év végén megszűnt korábbi agglomerációs megállapodással kapcsolatos elszámolási vitákat is. Az új, átfogó megállapodás eredményeként a Fővárosi Önkormányzat az agglomerációs költségtérítés 2022-2023-as elszámolásként 5,57 milliárd forintot fizet a MÁV-nak.

A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki úgy, hogy az 2024. március 1-jén hatályba léphessen - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. (MTI)

Csökken a Budapest-bérlet ára

A BKK kedden a Facebook oldalán jelentette be, hogy március 1-től 10 év után csökken a Budapest-bérlet ára: 9500 forintról 8950 forintra. Így az kevesebbe kerül majd, mint a havi vármegyei bérlet, ami jelenleg 9450 forint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-05-22 10:50:14
Ahhoz, hogy a Föld még az unokáinknak is élhető maradjon, elengedhetetlen a biológiai sokszínűség, aminek ma, május 22-én van a világnapja: a biodiverzitást fenyegető veszélyeket nem vehetjük félvállról!
2024-05-22 10:30:59
Michelin-csillagos ételek menzai áron, gasztro-béke Kína és Tajvan között, latin hangulat az Őrségből, japán-magyar rántotthús rokonság, erdélyi ízek, kockásabroszos legendák, tepertő, malacfül, labneh és remek vegán fogások.
2024-05-22 10:10:00
Az öröklési szerződés a végintézkedések egyik sajátos, kétoldalú formája. Megkötésére rendszerint azért kerül sor, mert az örökhagyó biztosítani kívánja saját ellátását, gondozását. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Ahhoz, hogy a Föld még az unokáinknak is élhető maradjon, elengedhetetlen a biológiai sokszínűség, aminek ma, május 22-én van a világnapja: a biodiverzitást fenyegető veszélyeket nem vehetjük félvállról!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS