A párbeszéd áll a jó gazdasági eredmények mögött

2019. 12. 07., 09:45

A gazdaság sikerei örvendetesek, de a mostani növekedési ütem további fenntartásáért most kell döntéseket hozni – hangzott el az idei Vállalkozók Napja rendezvényén a Müpában pénteken. Tolnay Tibor VOSZ elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter egyetértettek abban, hogy a gazdaság növekedése kedvező, de a hatékonyság növelése érdekében további párbeszédre, adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek mérséklésére van szükség.

Az idei esztendő sikeres, gazdasági rekordokat is hozó év volt Magyarországon, a fogyasztás és a megtakarítások is bővültek, amelyhez nélkülözhetetlen volt a támogató politika is – jelentette ki a rendezvényen Tolnay Tibor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kifejtette: a vállalkozók és a kormányzat közös munkájának eredményeképp számos ponton csökkent az adminisztráció, valamint mérséklődtek a közterhek. A vállalkozók terheit csökkentő szemlélet visszaköszönt a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiben is.

Betartva a megállapodásokat

Tolnay Tibor külön kiemelte az állami garanciaprogramok fontosságát, az ebben történő tőkeemelést is. Mint elmondta, a hitelgarancia programok különösen hatékony katalizátort jelentenek a vállalkozások fejlesztéseiben. Az ilyen hitelgarancia a Széchenyi Kártya alappillére is, amely már 17 éve működik sikeresen. A konstrukciót mikro- kis és középvállalkozások tízezrei használják, a megoldás segítségével évente 200-250 milliárd forintnyi forrás kerül a szektorba. Fontos, hogy ez a forrás piaci alapon jut el a vállalkozásokhoz, az állami támogatási igény pedig töredéke ennek az összegnek. A Széchenyi Kártya Programra továbbra is számítanak a vállalkozók – szögezte le a VOSZ elnöke.

Tolnay Tibor méltatta a novemberben napvilágot látott második gazdaságvédelmi akcióterv célkitűzéseit is, amely szintén az adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek további mérséklésére tesz javaslatot. Hozzátette: alapvető érték a vállalkozások, a munkavállalók és a kormány számára is az a hatéves bérmegállapodás, amelyet a felek 2016-ban kötöttek, és amelyet azóta minden szereplő maradéktalanul betart. Az ehhez kapcsolódó vállalások kiállták az idő próbáját, amely jelzi: az akkori megállapodás a realitás talaján állt.

Céltudatos helytállás kell

A céltudatosan dolgozó, újításra kész, a saját útját járni képes vállalkozók munkájával léphetünk tovább – idézte Móricz Zsigmond sorait Varga Mihály az ünnepségen. A pénzügyminiszter beszédében történelmi példát hozott: amikor ez a mondat elhangzott, Magyarország túl volt a Trianon utáni kétségbeejtő helyzeten és a gazdasági világválságon is. Mégis, ezekben az években ért el nagy sikereket a magyar könnyűipar, elindult a magyar alumíniumgyártás, fejlődött a vegyipar és világhírű lett a magyar izzó, a motorvonat és a rádió. Bár az akkori viszonyok mások, mint a mai feltételek, a helytállásnak, a céltudatos munkának ma is helye van. A mai kihívások természetesen mások: a digitalizáció, a robotizáció és az egyre gyorsuló ritmuson keresztül érezteti hatását – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető hozzátette: a kormányzat továbbra is elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését. A párbeszédet folytatni kell, hiszen vannak eredményei – szögezte le Varga Mihály. A mai eredmények, a gazdasági növekedés hátterében ugyanis az áll, hogy a kormányzat a vállalkozókat partnernek tekinti.

Már most lépéseket kell tenni

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar gazdaság évek óta kiegyensúlyozottan teljesít, a magyar növekedés az Európai Unió élvonalába tartozik, hiszen az idei évben eddig 5 százalékot bővült a magyar GDP. Ehhez ráadásul élénkülő beruházások is tartoznak. Ezt a teljesítményt, ha némileg késve is, de a nemzetközi minősítő szervezetek is elismerik, a napokban az IMF nyilatkozott elismerően a magyar kormány növekedésbarát lépéseiről és a gazdaság teljesítményéről. A miniszter szintén kitért a hatéves bérmegállapodásra, amelynek elemeit minden szereplő következetesen betartja.

A világgazdaság teljesítménye ugyanakkor azt jelzi, hogy ha recesszióra nem is, de lassulásra számítani kell. Ha hosszabb távon fenn akarjuk tartani a mostani fejlődés ütemét, akkor most kell döntéseket hozni – húzta alá Varga Mihály, aki ezen a ponton további adócsökkentést és kevesebb adminisztrációt helyezett kilátásba.

Elismerések és együttműködés

Az eseményen a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került a kiemelkedő vállalkozói teljesítmények elismeréséül. Így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Év Vállalkozója Díjat vehettek át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól. A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján kiemelkedő munkát végző vállalkozók részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben, valamint második alkalommal adták át országosan a VOSZ tavaly alapított kitüntetést, a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat.

A rendezvényen a hazai és határon túli magyar vállalkozók közös munkájának és párbeszédének eredményeként került sor a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására.

Mint elhangzott, a Fórum egy konzultációs, az együttműködést és a közös gondolkodást segítő közösség kíván lenni, amely meghagyja és tiszteletben tartja az abban résztvevő vállalkozói szervezetek önállóságát. Ezen felül hozzá kívánnak járulni a kárpát-medencei gazdasági térség megteremtéséhez, a vállalkozások közötti kapcsolatok kialakításához. A Fórumhoz az idei Vállalkozók Napján 19 kárpát-medencei magyar vállalkozói szervezet csatlakozott.

A XXI. Vállalkozók Napja 2019 kitüntetettjei

MINISZTERI KITÜNTETÉSEK:

Magyar Gazdaságért Díj

  • Horváth László, a MELIO-START Építő és Szolgáltató Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének elnöke (Baranya megye)
  • Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatója (Budapest)
  • Lőrinc Ákos, az ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
  • Siklós Márta, a Leitner + Leitner Audit Kft. ügyvezető igazgatója, a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának tagja (Budapest)
  • Szabó Zoltán Kázmér, az MCOnet International Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a VOSZ Informatikai Szekciójának elnöke (Budapest)
  • Weninger Richárd, a VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke (Bács-Kiskun megye)

Miniszteri Elismerő Oklevél

  • Révészné Lakó Annamária, a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Információs és Szolgáltató Iroda munkatársa (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
  • Szalai Géza, a Nemzeti Automata Szövetség korábbi elnöke (Budapest)

A VOSZ KITÜNTETETTJEI:

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj (2019)

  • Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (Budapest)
  • Széles Ernőné, a SKY Marketing Communications Reklámügynökség Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója (Budapest)

Az Év Vállalkozója Díj (2019)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS