A mobiltelefonon is védekezni kellene az adatlopás ellen

2022. 11. 24., 18:35

Nemcsak a számítógépen, hanem a mobiltelefonon is szükséges védekeznünk az adatlopás, a hackerek vagy a nemkívánt tartalmak megjelenése ellen. Egy friss kutatás rávilágított, hogy bár a többség fontosnak tartja az adatbiztonságot, a válaszadók jóval kisebb hányada használ bármiféle adatvédelmi megoldást.

Európa szerte 2012 óta rendezik meg a netes fenyegetések megismertetését és a kiberbiztonsági tudatosság növelését célzó kampányt, az Európai Kiberbiztonsági Hónapot. A Yettel az októberben zajlott, egyhónapos kampány lezárásaként elemezte ügyfelei körében végzett nagymintás kutatását.

Az ügyfeleknél végzett nagymintás országos kutatásából kiderült, hogy a személyes adatok biztonsága a válaszadók 61 százalékának prioritás. A megkérdezettek 40 százaléka érzi úgy, hogy tisztában van az internet veszélyeivel, a többiek bizonytalanok ebben. A többség maga (38 százalék) vagy közeli ismerőse, hozzátartozója (30 százalék) szembesült már valamilyen internetbiztonsági problémával, például vírussal, adatlopással vagy azzal, hogy gyermeke korának nem megfelelő tartalommal találkozott az interneten.

A felhasználók nagy többsége úgy gondolja, hogy az okostelefonokat is szükséges olyan biztonsági szoftverekkel védeni, mint amilyeneket a számítógépeken használnak: az állítással a megkérdezettek 68 százaléka teljesen vagy részben egyetért. Ennek ellenére míg laptopon vagy PC-n a válaszadók kétharmada, okostelefonon csupán 43 százalék használ biztonsági szoftvereket. Bár leginkább a fiatalok vannak tudatában az internethasználat veszélyeinek, az okostelefonjukon még mindig alacsonyabb szintű védelmet alkalmazna.

„A Yettel kiemelt célja, hogy a legjobb mobil adat és azzal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsa ügyfeleinek. A kutatásból egyértelműen látjuk, hogy ma már nem elegendő pusztán megfelelő adatkeretet biztosítani, az ügyfeleink többsége szükségesnek látja valamilyen internetbiztonsági megoldás használatát” – mondta Pomezanski Máté, a Yettel Magyarország digitális termékeiért felelős igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-03-05 13:10:47
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-05 09:10:00
2023. IV. negyedévben a GDP volumene a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette a KSH. A statisztikai hivatal közzétette a részletes IV. negyedévi, illetve a 2023 egészére vonatkozó adatokat is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS