„A magyar tetőfedő szakma a világ élvonalába tartozik”

„A magyar tetőfedő szakma a világ élvonalába tartozik”
2021. 12. 03., 14:34

A magyar tetőfedő szakma a világ élvonalába tartozik – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) idei világbajnokságán díjazott magyar projektek kivitelezőit köszöntő rendezvényen, a világbajnokságon kategóriájában első helyen végzett Budavári Lovardában.

A 22 országot és mintegy 15 ezer tetőfedő céget tömörítő Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) versenyén az idén három magyar projekt végzett dobogós helyen 11 ország 80 pályaműve között. A fémlemezfedések kategóriában aranyérmet nyert a Budavári Lovarda a Horex Kft. kivitelezésében, második lett a Károlyi-Csekonics Palota felújított fedése a Pléh-Boy Kft. kivitelezésében, a fémlemez homlokzatburkolatok kategóriában második helyet ért el a Kecskeméti Campuson található „Tőzsdetojás” a Tető Kovács Kft. kivitelezésében.

Palkovics László kiemelte, ezen a világversenyen már többször is nyert magyar pályamunka aranyérmet, de egyszerre három dobogós helyezést ez idáig nem sikerült szerezni. A díjazott munkákban a tetőfedő teljesítmények olyan példáját lehet látni, amely egyszerre ápolja a nemzet múltját, építi a nemzet jövőjét, és ebben az építőmunkába az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) partner kíván lenni – jelentette ki a miniszter.

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar építőipar nemzetstratégiai ágazat mintegy 120 ezer vállalkozással és több mint 360 ezer munkavállalóval. 2017-ben a magyar építőipar növekedési pályára állt, 2019 volt a rekordév, amikor a bruttó hazai termék előállításából 5,5 százalékkal részesedett, az ágazat azonban azóta számos kihívással nézett szembe, és termelése 2020-ban a járvány hatására mintegy 9 százalékkal elmaradt az előző évi magas bázistól.

A kormány kiemelten kezeli az építőipar stabilitását és fejlesztését, a közös erőfeszítések eredményeként az idén júniusban az építőipar volumene – nyers adatok alapján – mintegy 28 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – számolt be a miniszter. Palkovics László kitért a szakképzett munkaerő fontosságára is, azt mondta, szeretnék, ha a magyar szakképzés is világbajnok lenne, ennek érdekében hirdették meg a szakképzés 4.0 fejlesztési stratégiát. Az új rendszerben az idén a második szakképzési év indult el, és a versenyképességet javító számos intézkedést vezettek be. Példaként említette, hogy átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést biztosítottak a képzésben részt vevő 32 szakember számára, továbbá havi 55–60 ezer forint ösztöndíjat tettek elérhetővé az ágazati alapoktatásban, a duális képzésben részt vevők pedig jelentős összeget kereshetnek a tanulás mellett, és szélesebb utat nyitottak a szakképzésből a felsőoktatásba.

Az ünnepségen Palkovics László miniszter és Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója emléklapot adott át a Horex Kft.-nek, a Pléh-Boy Kft.-nek, és a Tető Kovács Kft.-nek a nemzetközi szakmai versenyen elért eredményért. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 01. 27., 09:02
Szeretnénk az elsők között lenni azok között, akik a modern technológiát (ideértve akár a mesteréges intelligenciát is) a munkájuk integráns részévé teszik és kihasználják az ebből fakadó lehetőségeket – mondta az Üzletemnek Jalsovszky Pál ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda irodavezető partnere.
2022-01-27 20:57:00
Közel hétszeresére nőtt a GDPR-bírságok mértéke a tavalyi évhez képest – derül ki a DLA Piper 2022-es globális GDPR and Data Breach riportjából. A felmérés Magyarország mellett még további 30 országra terjed ki, és átfogó képet ad a legfontosabb végrehajtási trendekről. A főbb eredményeket Kozma Zoltán, a DLA Piper Hungary Technológiai csoportvezető partnere foglalta össze.
2022-01-27 18:03:47
Január 26-án a Dobosi Birtokközpontban összegyűlt a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság, hogy végigkóstolják a borászok által leadott mintákat. A nap végére kiderült, melyik borok feleltek meg a BalatonBor minősítés követelményeinek!
2022-01-27 17:32:00
Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság bankbetétekben, folyószámlán tartott pénze. Ennek túlnyomó része alig kamatozik valamit, de még a lekötött betétek is csak vesztenek az értékükből a szárnyaló az infláció mellett. Ezermilliárdok maradnak így parlagon ahelyett, hogy az inflációtól védő befektetésekben, például ilyen állampapírokban tartanák az emberek a pénzüket – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS