Az Alvás Világnapja alkalmából konferenciát tartottak március 12-én, a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményen átadták az Alvásbarát Szálloda díjakat.
Az egy éve alakult Magyar Alvás Szövetség célja az alvás, még inkább az alvó ember érdekképviselete, hangsúlyozta G. Németh György elnök.
A konferencián elhangzott, hogy a magyarok alvásminősége – 7 óra 20 perces átlagidővel, amelynek mindössze egyharmada mélyalvás – az EU-s átlag alatt van, időszerű tehát a témával foglalkozni – írja a turizmus.com.
A konferencia előadói – egyben a Magyar alváskönyv szerzői – saját területük (neurológia, tüdőgyógyászat, kardiológia, ortopédia, fogászat, táplálkozástudomány tükrében mutattak rá arra, hogy mennyire szerteágazóak az alvászavarok. Najainkban már több mint 100 féle alvásbetegséget ismerünk, s egyikükre sem az altató a megoldás.
Átadták a Sleepfriendly Hotel Awards díjakat. 2019-ben a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok nyerte el a díjat, az alváskörülmények példamutató kialakításáért, valamint vezetőik minőségi alvás iránti elkötelezett tevékenységéért.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.