75 millió forint áfát elmulasztott befizetni, majd strómanra íratta cégét a „reklámszolgáltató”

2023. 09. 21., 19:21

A Heves Vármegyei Főügyészség közel hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és okirat-hamisítással vádolja a vállalkozót.

A vádirat szerint a középkorú férfi – mint az általa alapított társas vállalkozás ügyvezetője – az autósporthoz kapcsolódóan reklámszolgáltatási tevékenységet végzett. Ennek során 2018-ban és 2019-ben is nagyobb összegű számlákat állított ki az ügyfelei részére. Ezek a számlák tartalmazták az általános forgalmi adót, amit a megrendelők minden alkalommal megfizettek a vádlottnak a részükre nyújtott szolgáltatások díjával együtt.

Az ügyvezető azonban több hónapon keresztül szándékosan elmulasztotta a hozzá befolyt áfa bevallását és annak az állami költségvetésbe történő befizetését is – olvasható a Heves Vármegyei Főügyészség közleményében.

2019 áprilisában a vádlott színleg értékesítette a gazdasági társaságot egy nőismerőse részére azért, hogy az adóeltitkolás nyomon követését és felderítését megnehezítse. A látszólagos cégeladás kapcsán eljáró ügyvédet a szerződő felek megtévesztették, a jogi képviselő nem tudott arról, hogy az alapító okiratban átvezetett módosításoknak nincs valós alapja, így a közhiteles cégnyilvántartásba az által benyújtott hamis magánokiratok alapján valótlan adatok kerültek. A nő a közreműködésért 10.000 forintot kapott, mellyel a maga részéről le is zárta a kapcsolatát a papíron általa vezetett vállalkozással. A kft-t a bíróság azóta törölte a cégnyilvántartásból.

A főügyészség a nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott asszony esetében a közvetett tettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette kapcsán feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást.

A halmazati bűncselekmények elkövetésével vádolt valódi ügyvezetővel szemben benyújtott vádiratban a vádhatóság arra tett mértékes indítványt, hogy bíróság az előkészítő ülésen – beismerése esetén – ítélje 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra a férfit, emellett 5 évre tiltsa el őt a gazdálkodó szervezet vezetésével kapcsolatos foglalkozástól.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS