715 milliárd forintért adják el a Vodafone Magyarországot

2022. 08. 22., 10:17

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. 49 százalékos részvénycsomagját.

A 2010 utáni kormányoknak mindig is kitüntetett célja volt, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű ágazatokban a magyar tulajdon arányát erőteljesen növeljék és lehetőség szerint többségi szintre emeljék – írják a minisztériumi közleményben. Ez a kormányzati cél a bank-, az energia- és a média szektorban már teljesült, most lehetőség mutatkozik arra, hogy a távközlési piacon is komoly szereplővé lépjen elő egy magyar, állami tulajdoni részesedést is maga mögött tudó vállalat.

Ennek érdekében a tulajdonosi jogokat gyakorló gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. kisebbségi, azaz 49 százalékos részvénycsomagját. Ennek első lépéseként sor került egy előzetes, nem kötelező erejű megállapodás megkötésére a Corvinus Zrt., a Vodafone Europe BV, valamint a 4iG Nyrt. között.

A miniszter úgy értékeli, hogy a tranzakció közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető, ebből adódóan indítványozza a kormány erre vonatkozó döntését.

Az akvizíció sikeres zárását követően minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar, nemzeti tulajdonú, a piacon vezető szerepet vállaló cég jöjjön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, egyben kimagasló, minőségi szolgáltatást nyújtson a közel 4 millió lakossági és vállalati ügyfele számár.

1,8 milliárd euróért adják el a Vodafone Magyarországot

A Vodafone Group megállapodott a 4iG Nyrt.-vel és a Corvinus Zrt.-vel a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. (Vodafone Magyarország) 100 százalékának eladásáról, összesen 715 milliárd forint (1,8 milliárd euró) vállalati értéknek megfelelő készpénzes ellenértékért – közölte a Vodafone Group hétfőn.

A közlemény szerint a Vodafone Magyarország az egyik vezető konvergens hálózatüzemeltető Magyarországon, és a 4iG-vel való egyesüléssel a mobil és vezetékes kommunikáció terén egyértelműen a második legnagyobb szolgáltató jön létre, szélesebb körű információs és kommunikációs technológiai, IKT-kapacitással. Az akvizíció megfelel a magyar állam törekvésének egy nemzeti IKT-csoport létrehozására.

Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója a hírt megerősítette, de kommentálni nem kívánta, részleteket nem közölt.

Nick Read, a Vodafone vezérigazgatója elmondta: „A magyar kormánynak világos stratégiája van arra, hogy magyar tulajdonú nemzeti piacvezető céget hozzon létre az IKT-szektorban. A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban sikeres és innovatív tevékenységet folytat, sokkal erősebb léptékű és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az ágazat jövőbeni növekedésében és fejlődésében. Az egyesült vállalat erősíti a versenyt, és nagyobb hozzáféréssel rendelkezik majd a beruházásokhoz, hogy előmozdítsa Magyarország digitalizációját”.

A tranzakció a kötelező átvilágítás befejezésétől, a felek tranzakciós dokumentációjának megkötésétől és a szabályozó hatóságok jóváhagyásától függ. A tranzakciót a felek 2022 végére tervezik lezárni. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS