
A hazai tulajdonú Bayer Construct Zrt. friss beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Sóskúton.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen elmondta: „a Bayer Construct Zrt. fürdőszoba-összeszerelő üzemet, vasbeton előregyártó, asztalos és lakatos üzemet épít, továbbá „megújuló energiába történő beruházással garantálja azt, hogy egyrészt felelősségteljesen növekedik, másrészt pedig megvédi magát az energiapiacon eszkalálódó esztelen árváltozásoktól”.
A projektek összértéke csaknem 12 milliárd forint, amihez a kormány 5,5 milliárd forint támogatást nyújt.
A beruházás eredményeként havi 250–300 komplett fürdőszoba legyártására nyílik majd lehetőség.
„Az elmúlt tíz esztendőben 1131 nagy magyar vállalati beruházásról kötött megállapodást a kormány. 600 milliárd forintos kormányzati támogatással 2500 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre a nagy magyar vállalatok. A beruházások nyomán pedig 170 ezer munkahely vált betonbiztossá Magyarországon” – sorolta az évtized eredményeit Szijjártó. (MTI)
A képen a Szijjártó Péter és Balázs Attila, a Bayer Construct vezérigazgatója. (MTI/Purger Tamás)
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.