32 milliószor ütötték be a magyarok a keresőbe ezt a szót

2021. 03. 16., 10:45

Élelmiszerekre és receptekre bő 40, az oktatással kapcsolatos információkra több mint 1400 százalékkal többet kerestek rá a magyarok 2020-ban, mint a járványt megelőző évben. Az Uniomedia adatalapú kutatásából az is kiderült, hogy szomorkodtak-e tavaly a bőröndárusok, melyik telefon nyerte a karanténbajnokságot, és melyik mozzanata az a közéletnek, amelyet a netes keresések alapján semmilyen mértékben nem érintett a járvány.

Hatalmas karriert futott be tavaly Magyarországon egy gyógynövény alapú étrend-kiegészítő, amely az arcbőr pattanásait hivatott elmulasztani. Megpörgethette az érdeklődést a 900(!)-szorosára 2019-hez képest?

Az egyik logikus válaszlehetőség, hogy a készítménytől talán az otthoni (home office/home school) nassolás káros mellékhatásainak ellensúlyozását remélték az internetezők, de azért így is lesz dolga a magyarázattal a társadalomtudósoknak. Annak megfejtéséhez, hogy mi volt a hosszúra nyúlt karanténidőszak eddigi leggyakoribb keresőszava, nincs szükség tudományos háttérre: több mint 32 milliószor ütötték be a keresőmezőbe a „koronavírus” kifejezést.

Ebben a nagyságrendben teljesített a Google Classroom is, de jócskán lemaradva, 16 millió körüli kereséssel. Talán sokakat meglep, hogy az említett 32 millióból minden második koronavírus-keresés tavaly áprilisban futott be, egy hónappal az egész ország lezárása után. Hogy melyek a fertőzés tünetei, az másfél millió keresést indukált egy év alatt, a koronavírus-teszt (és különböző keresési mutációi) viszont csak bő egymilliót – némileg kevesebbet, mint a mobilok között legnépszerűbb iPhone11.

Ha már szóba került: a járvány első évének második legkeresettebb okostelefonja minimálisan lemaradva az első helyezettől az épp 2020-ban debütáló iPhone 12 volt, a bronzérmes pedig a Huawei P30 Lite lett.

A maszkokra vonatkozó keresések száma hűen követte az ország lelkiállapotát. Az Uniomedia kutatása szerint 2019 decemberében 1600-szor ütötték be a maszk szót magyar nyelven, 2020 januárjában 27 ezerszer, februárban 60 ezerszer, márciusban pedig már több mint 350 ezerszer. A legtöbben a szájmaszk kifejezésre kerestek, de idővel szépen feljött a maszk szabásminta, de olyanok is voltak, akik mintás, fradis vagy épp csipkés maszkra kerestek rá.

A koronavírus természetesen a munkapiacot is átalakította. Erre lehet következtetni például abból, hogy a futároknak szóló álláslehetőségek iránt háromszor annyian érdeklődtek a járvány alatt, mint a koronavírus felbukkanása előtti 12 hónapban, de több mint a duplájára nőtt az otthonról végezhető munkák, valamint a motivációs levél- és önéletrajzminták iránti kereslet is. A profik egyenesen „tökéletes önéletrajz mintát” kerestek, majd’ háromszor annyian, mint a járvány előtt. A diák home office pedig az összes álláskeresés közül kiemelkedik a maga öt és félszeres bővülésével.

A pénzügyi szolgáltatók számára bizonyára örömteli hír, de a társadalmi modernizáció szempontjából sem hátrány, hogy online számla iránti érdeklődés is az ötszörösére nőtt. Az okmányirodai időpontfoglalás és az e-recept négyszer, az e-önkormányzat négy és félszer, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó eszt-bejelentkezés nyolcszor, a NAV-számlázó 12-szer (igaz, ebben a kötelező online számlázás bevezetése is benne volt) az „ügyfélkapu lelet” pedig hússzor annyi keresést érdemelt ki az elmúlt egy évben, mint előtte.

Jelentősen megváltoztak az utazási szokások is. Ha a 2019-ben a bőrönd szóra keresőket 100 százaléknak vesszük, a 2020-as teljesítmény csupán 68 százalék, és ennél is nagyobb mértékben esett vissza a legnépszerűbb repülőgépjegy-foglaló oldal nevére indított keresések száma. Ellenben a „beutazás Magyarországra” kifejezést 367-szer annyian használták, mint a megelőző esztendőben – többségében alighanem a hazatérni próbálók, és nem a magyarul tudó, hozzánk vágyó külföldi turisták.

Szintén az otthonlét hatásának tűnik, hogy erőteljesen rámozdult a magyar lakosság az online filmnézésre, ami mind a fizetős (Netflix, HBO Go), mind a nem fizetős, kalóz opciókra vonatkozó keresések számán meglátszott.

A járvány természetesen a táplálkozásra is hatással volt: drámaian megnőtt az érdeklődés a kenyérsütési receptek (kovásszal, élesztővel és anélkül), illetve az olyan egyszerűen elkészíthető válságfogások iránt, mint a lencse- és a krumplifőzelék. Közben persze a desszertkészítés műhelytitkai is hasonlóan kapóssá váltak, a madártejtől a különféle fánkokig. Az otthonléttel is összefügghet, hogy a ruházkodás terén – a női pizsama, a férfi alsónadrág és a férfi boxer mellett – a melegítőnadrág volt a mindent vivő keresési kifejezés. 

Az internetes keresések adatainak tanúsága szerint tavaly 142 ezer százalékkal több embert érdekelt az Operatív Törzs, mint mielőtt beütött a vírus (nem csoda, hiszen előtte a kifejezés gyakorlatilag ismeretlen volt) és valamivel még ennél is többet a Telex, aligha függetlenül attól, hogy az utóbbi egy már-már elfeledett távközlési eszközből hirtelen egy nagy hírportál elnevezése lett.

A sport kategóriában a magyaroknak az NFL iránti érdeklődése nőtt csaknem a legjobban (a hétszeresére) – de az első helyezést végül a „kerékpár vázméret” összetételre bejött keresések vitték el, 135-ször annyian kerestek rá erre, mint egy évvel korábban, márpedig ez a mutató a bringázók közül is leginkább azokat érdekli, akik frissen kaptak rá a kétkerekűzésre. 

Semmilyen változást nem mutatott ellenben a közbeszerzések iránti érdeklődés: hajszálpontosan ugyanakkora volt a járvány hónapjaiban is, mint akkor, amikor még senki sem hallott a koronavírusról.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-28 10:10:00
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2024-05-28 08:00:44
Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS