
Száz új munkahely jött létre a BioTech USA mintegy 9,5 milliárd forintos beruházási programjának köszönhetően.
Az étrendkiegészítők gyártásával foglalkozó, magyar tulajdonú BioTech USA egy 9,5 milliárd forintnyi értékű beruházási program keretében Szadán robotizált szeletgyártó üzemet épített, Dunakeszin pedig kapacitásbővítést hajtott végre. Mindehhez a kormány 2,9 milliárd forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához.
Lévai Bálint, a BioTech USA vezérigazgatója elmondta: a cégcsoport szadai gyártó és logisztikai központjában most átadásra kerülő fejlesztés évi 75 millió darabos kapacitásbővülést eredményez a prémium fehérjeszeletek piacán. Az új gyártósorra tervezett új termékkoncepciók kulcsfontosságúak lesznek abban, hogy tovább erősítsék a pozíciójukat a világ több mint száz országában. „A 100 milliárd forintos árbevétel átlépése és a 2000 munkavállaló egyértelműen jelzi, hogy mi vagyunk az iparágunkban a magyar bajnok” – mondta a vezérigazgató.
A BioTech USA jelenleg több mint 100 országban 327 franchise üzlettel, 2000 munkavállalóval és 4500 partnerrel rendelkezik. Az Elektronikus Beszámoló Portál adatai szerint a BioTech USA cégcsoport a 2024-es üzleti évben 82,5 milliárd forint nettó árbevétel mellett 100 millió forint adózott eredményt ért el. (MTI)
A képen Lévai Bálint; fotó: MTI/Máthé Zoltán
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.