Az Intretech Hungary Kft. elektronikai cég mintegy 25 milliárd forint értékben bővíti gyártási kapacitását Kapuváron, aminek nyomán 330 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter az Intretech Hungary Kft. friss beruházásának március 5-i bejelentésén elmondta: a kínai tulajdonosi hátterű elektronikai vállalat beruházásához a kormány 2,6 milliárd forint támogatást nyújt. „A vállalat hosszú távú európai növekedési stratégiájának ez a gyár meghatározó eleme lesz, és itt olyan magas hozzáadott értékű gyártási tevékenység folyik majd, amelynek a nyomán a nemzetközi ügyfelek kiszolgálása is lehetővé válik továbbra is, akár a Renault, akár a Procter & Gamble, akár a Stellantis, akár a Nestlé innen fogja megkapni azokat a termékeket, amelyeket az Intretechtől megrendelt” – mondta Szijjártó.
„A kínai vállalatok mindig a legmodernebb technológiát hozzák Magyarországra, és megbízható és biztos megélhetést adó munkahelyeket hoznak létre és tartanak fenn. Ezeket a kínai beruházásokat mi mindig óriási nemzetközi versenyekben nyerjük el.”
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.