Az Üzletem.hu összefoglalója.
Tavaszi ellenőrzések: „összességében kedvezőek” a Nébih első tapasztalatai
Az első szakaszban a Nébih és a kormány- és járási hivatalok szakemberei összesen 609 ellenőrzést végeztek, és bár problémák előfordultak, az eredmények összességében kedvezőek.
4,8 milliárd forinttal támogatja az állam a SUGO FOOD bajai beruházását
A SUGO FOOD Kft. 45 millió euró értékű beruházást jelentett be bajai telephelyén. A fejlesztés keretében bővül a cég meglévő termelési kapacitása, valamint az energetikai infrastruktúra fejlesztésére is sor kerül. A projekt nyomán 30 új munkahely jön létre.
Uniós támogatással épít energiatárolókat a Futureal Energy
Befejező fázisához érkezett a Futureal Energy Partners energiatároló-telepítése Maglódon, Fóton és Pátyon; a fejlesztés egy több mint 1,6 milliárd forintos projekt részeként valósul meg.
Megújult az Adónaptár az Ügyfélportálon
Az Adónaptár már automatikusan megjeleníti és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos adózási teendőket – hívja fel a figyelmet a NAV.
Netrisk: akik a lakásbiztosítási kampányban váltottak, átlagosan közel 20 ezer forintot takarítottak meg
Közel 300 ezer kalkulációra került sor eddig a Netrisknél a márciusi lakásbiztosítási kampányban. 10-ből 7 esetben új biztosítóhoz került a lakásbiztosítás, a fennmaradó 30 százalék esetében pedig ugyanannál a társaságnál maradt a szerződés, de korszerűbb csomagot kaptak az érintettek.
BiztosDöntés.hu: soha nem volt még ennyi ATM Magyarországon, mégis egyre kevesebbszer veszünk fel készpénzt
Egy év alatt 10 százalékkal nőtt az automaták száma, miközben 1,15 millióval kevesebb tranzakció történt. Gergely Péter, BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a folyamat mögött nem piaci igény, hanem szabályozás áll.
Otthon Centrum: látványosan nőtt a lakások energiahatékonysága
Az elmúlt évek épületenergetikai fejlesztéseinek eredményeként látványosan csökkent a lakóingatlanok CO₂-kibocsátása, miközben nőtt a megújuló energia aránya. A javulás már nem az új építésű, hanem egyre inkább a felújított ingatlanoknak tudható be.
Új eredmény: az akkumulátor-újrahasznosítás sokkal hatékonyabb mikrohullámú plazmával
A kutatók olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel környezetbarát módszerrel, citromsav segítségével nyerhető ki értékes fém és grafit a használt telepekből.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.