Az Üzletem.hu összefoglalója.
OPTEN: a bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek, nem fordul a cégtrend
„A mostani adatok azt mutatják, hogy a vállalati szektor stabilizálódik, de az új vállalkozások megjelenése továbbra is visszafogott. Amíg a gazdasági környezetben erős a bizonytalanság, addig az alapítási kedv sem fog érdemben élénkülni.”
Számlázz.hu-felmérés: túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány – röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai – derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30–39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76 százaléka érzi úgy, hogy időnyomásban él. A jövedelmével ugyanakkor a többség nagyjából elégedett.
2,1 százalékra emelkedett az átlagos éves infláció az Európai Unióban 2026 februárjában
A januári 2,0 százalék után 2026. februárban 2,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat. A tagállami ráták 0,5 és 8,3 százalék között szóródtak, a magyar adat ezúttal a legkisebbek között van.
OTP Ingatlanpont: lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek
Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
Átadták a 34. Magyar Innovációs Nagydíjat
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj 2026. március 18-i díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
Dinnyemag és fűrészpor kell a tűzálló falba – A jövő épületei biztonságosabbak lesznek
A környezetbarát, újrahasznosítható építőanyag gyártása egy speciális, de szennyvízlerakódásból beszerezhető ásványt is igényel. A természetes enzimek erejével védi meg önmagát a lángoktól.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.