2025. október 7. – Információk, hírek vállalkozóknak

2025. 10. 07., 06:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

KAVOSZ: a kamatcsökkentés jelentős előnyt jelent a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói szektor számára
„Örömmel üdvözöljük, hogy a gazdasági döntéshozók és az érdekvédelmi szervezetek a kkv-k sorsát és előmenetelét prioritásként kezelik” – mondta Balogh Ádám, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke.

Az EU egészében 1,1 százalékkal, Magyarországon 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a kiskereskedelmi forgalom volumene 2025 augusztusában
Az előző hónaphoz képest nem változott a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban, az egy évvel korábbit így 1,1 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.

Havi és éves összevetésben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban
2025. augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit; a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a volumene 0,8 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Változnak a THM-re vonatkozó szabályok
Változnak a teljes hiteldíj mutató meghatározásának, valamint az alapszámlához történő hozzáférésnek a szabályai, az erről szóló tervezet hétfőn este került fel a kormany.hu-ra.

Fejlesztőközpontot hoz létre Zalaegerszegen a Rheinmetall
Fejlesztési és mérnöki szolgáltató központot alakít ki Zalaegerszegen a védelmi ipar egyik meghatározó európai szereplője, a német Rheinmetall.

ANUGA 2025: 34 magyar élelmiszeripari vállalkozás mutatkozik be az idén Kölnben
Az eseményen 110 ország 8000 kiállítója kínálja termékeit és szolgáltatásait mintegy 140 ezer szakmai látogatónak október 4–8 között.

Lakáseladás: két fontos adóügyi szabályra hívja fel a figyelmet a NAV
A NAV a fizetendő illetéket az ingatlan forgalmi értéke alapján állapítja meg, és ha valaki a nagy értékű bútorokat a lakástól elkülönítve adja el, akkor számolhat azzal, hogy az ingóságok után 15 százalék szja-t is fizetnie kell.

Az okosablak energiafogyasztás és szenzor nélkül szabályozza a belső hőmérsékletet
A kutatók olyan ablakot fejlesztettek, amely automatikusan alkalmazkodik a napfényhez. Az új technológia vezetékek, érzékelők és áram nélkül működik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 12:25:00
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS