2025. május 22. – Információk, hírek vállalkozóknak

2025. 05. 22., 07:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

A kkv-k húzták feljebb a K&H innovációs indexét
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.

Duna House: Jelentősen átrajzolhatja Budapest ingatlantérképét az identitásvédelmi törvény
Komoly átalakulás előtt áll Budapest ingatlanpiaca, amennyiben elfogadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot – írják a Duna House szakértői. A tervezet ugyanis a kerületi önkormányzatoknak is lehetőséget adna arra, hogy önállóan szabályozzák a más kerületekből vagy településekről érkező új lakók letelepedését. A rendelkezés bevezetésével a kerületek pénzügyi hozzájárulásokat, adóterheket vagy akár elővásárlási jogot is előírhatnának a betelepülők számára.

Több mint 60 százalékkal drágult a hazai szamóca
A görögországi szamóca 13 százalékkal, a hazai eper 63 százalékkal drágább idén tavasszal, mint egy évvel korábban – derül ki az AKI PÁIR adataiból.

Az osztalék könyvelése és adózása: útmutató vállalatoknak
A legfontosabb tudnivalókat az RSM Hungary szakértője foglalta össze.

20 magyar cég mutatkozik be a sajátmárkás termékek amszterdami világtalálkozóján
A Kereskedelmi Márkák Kiállítása az idén május 20-án nyílt meg; az eseményen az Agrármarketing Centrum évek óta teltházzal üzemelteti közösségi standját.

14 000 kilométer: akár ennyit is megtesz külső beavatkozás nélkül az új önvezető hajó
Egy brit vállalat új szintre emelte a tengeri hajózás autonómiáját. Legújabb járműve oda-vissza megjárja a Lisszabon-Miami útvonalat, anélkül, hogy bele kellene nyúlni az irányításába.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.