2025. január 16. – Információk, hírek vállalkozóknak

2025. 01. 16., 07:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

„Mínuszosak” a 2024. novemberi építőipar adatok
A termelés volumene 1,7 százalékkal, a megkötött új szerződéseké 51,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Közel 585 milliárd forintot fizettek ki 2024-ben a vidékfejlesztési és agrárprogramokban
Tavaly közel 585 milliárd forint forráshoz jutottak a gazdálkodók, a vidéki vállalkozások és az önkormányzatok az európai uniós támogatásokból és az ezekhez kapcsolódó, 80 százalékos hazai társfinanszírozásból – tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Hatályba lépett az agrárgazdaságok generációs átadását könnyítő jogszabály
„Fontos lépés a mezőgazdaság generációs megújulásának elősegítésében, a generációk együttműködésének ösztönzésében és a gazdatársadalom fiatalításában.”

800 ezer forint fölé emelkedett a budapesti panellakások átlagos négyzetméterára
14 százalékkal emelkedett tavaly a panellakások átlagos négyzetméterára Budapesten, amely így meghaladta a 800 ezer forintot; a legkedveltebb lakótelepeken ennél is dinamikusabb, átlagosan 19 százalékos volt a drágulás.

Éves szinten közel 10 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak 2024 végén
A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest; az előző év azonos időszakinál pedig országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal, voltak magasabbak a KSH-ingatlan.com lakbérindex friss adatai szerint.

Változások februártól az egyszerűsített foglalkoztatásban
2025. február 1-jétől módosulnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, és ezzel a munkáltató által fizetendő közteher mértéke, illetve a nyugellátás számítási alapja – hívja fel a figyelmet a NAV.

Továbbra is érkezhetnek Magyarországra Fülöp-szigeteki munkavállalók
„A döntés komoly könnyítést jelent a vállalatoknak, az ukránok után ugyanis a Fülöp-szigetiek vannak legtöbben a vendégmunkások között, és a számukra kiadott engedélyek száma növekszik a legdinamikusabban.”

Lezárult a Napenergia Plusz Program
A pályázaton ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a családok a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.

Így védjük a mobilunkat télen
Hidegben vajon gyorsabban merül az akkumulátor? Megugorhat a roamingdíjunk síelés közben? Kárt tehet-e a havazás a telefonban? A kérdésekre a Yettel szakértői válaszolnak.

Extrém fagyokra tesztelték a Nissan elektromos autóját – Meglepően jól vizsgázott
A szélsőségesen hideg időjárásra tesztelt, nemrég kiadott típus a japán gyártó zászlóshajó EV-je lehet. A Nissan szakemberei mínusz 40 és +80 Celsius fok között nyúzták, aztán nagyot néztek.

Az Európai Unió egészében 0,1 százalékkal nőtt, Magyarországon 1,6 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2024 novemberében
Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene 2024 novemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbitól azonban így is elmaradt 1,7 százalékkal.

MegaFon kontra Tanács: a Törvényszék helybenhagyta a korlátozó intézkedéseket
Az Európai Unió Törvényszéke helybenhagyja a MegaFon orosz mobiltelefon-szolgáltatóval szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 13., 16:10
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.
2025. 02. 12., 21:35
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
2025-02-14 15:25:00
A NAV-Mobil-letöltések száma „a házasság hetén” lépte át az egymilliót. A NAV-Mobillal bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, azaz, hogy van-e tartozás, esetleg túlfizetés a NAV-nál, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárműadó, és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai is. A NAV-Mobil elérhető a Google Play és az App Store áruházakban is.

  Rovathírek: HIPA

Globális fordulat zajlott le a működőtőke áramlásban, már nem nyugati, hanem keleti eredetű a legtöbb új technológia és befektetés, és ebből a folyamatból kimaradni történelmi vétek volna – jelentette ki Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Kossuth Rádióban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS