Az Üzletem.hu összefoglalója.
Nagy Márton a bankoknak: ha nem akarnak új adót, „tegyenek vállalásokat”
A bankszektor előnyös helyzetéből fakadóan elvárható, hogy erőteljesebben működjön közre a hitelpiac befagyásának megakadályozásában – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
90 százalékkal olcsóbb, mint 10 éve: egyre elérhetőbb a napenergia
A kutatások alapján nem lesz igaza azoknak, akik szerint a napenergia a túl magas bekerülési költségek miatt sosem válik versenyképessé a hagyományos áramtermelési megoldásokkal szemben.
Mezei Georgina: Legyünk hatékonyak!
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
Ezrek követik a sommelier-influenszert
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Népszámlálás 2022: megvannak a végleges adatok
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”
64 milliárd forintot fordítottak vállalati vagyonbiztosításra hat hónap alatt
Az MNB által közzétett legfrissebb biztosítói adatsor szerint idén az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kapcsolódó féléves díjbevétel összege 64 milliárd forintot tett ki.
Egyre több hitelből élő egyre nehezebben törleszt
Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Egyre nyitottabbak a váltásra a közép- és felsővezetők
A vezetők idén átlagosan 7-8 százalék közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott béremeléstől a Wyser kutatása szerint.
Hetedszer rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakája rendezvénysorozatot
A VOSZ együttműködő partnere, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. 2023. november 10-én, immár hetedik alkalommal rendezi meg a Modern Gyárak Éjszakája országos rendezvénysorozatot.
Új világ küszöbén – az építésgazdaság távlatai 2023–2030–2050
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építési és Közlekedési Minisztérium Országos Építőipari Konferenciát szervez november 23-án.
„Az Egységes Mikrotanúsítvány Rendszer (EMR) és az Egyéni Tanulási Számla (ETSZ) hazai helyzete”
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért, Felsőoktatásért, Szakképzésért és Felnőttképzésért felelős Államtitkársága konferenciát szervez 2023. október 4-én.
Készüljön fel a 2023. évi EPALE Közösségi Konferenciára!
Az esemény három témát jár körül a Készségek európai évével kapcsolatosan.
Felfüggesztette egy vágóhid működését a Nébih
Egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhídon és a hozzá tartozó húsüzletben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A vágóhídon olyan súlyos higiéniai problémákat tártak fel az ellenőrök, hogy annak tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
Formatervezési minták: korszerűsíti az EU a 20 éves szabályozást
Az Európai Tanács elfogadta álláspontjait – „általános megközelítéseit” – a formatervezési mintákról szóló jogszabálycsomag javasolt felülvizsgálatáról.
„Európai talajmegállapodás”: 3 támogatott projektben Magyarország is részt vesz
Az „Európai talajmegállapodás” keretében 17 projekt összesen 90 millió eurós támogatásban részesült.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.