2023. szeptember 15. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 09. 15., 08:09

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Megjelent a kormányrendelet a napelemes áram elszámolási lehetőségéről

Szeptember 13-án este megjelent az a kormányrendelet, amely meghatározza, hogy milyen feltételekkel és meddig lehet éves elszámolást alkalmazni a háztartási napelemrendszereknél a hálózatba táplált és onnan vásárolt áramra.

Fontos fizetési határidőre figyelmeztet az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2023. szeptember 15-éig beérkezően kell megfizetniük a kárenyhítési hozzájárulást.

Csodás magyar siker a sajtok világversenyén

A francia és nemzetközi szakemberekből álló zsűri második alkalommal értékelte aranyéremmel a magyar sajtmanufaktúrát.

A mezőgazdasági termelői árak „csak” 6,9 százalékkal, a ráfordítása árak 16 százalékkal emelkedtek 2023 első félévében

A mezőgazdasági termelői árak 2023 I. félévében 6,9 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal csökkent, az állatok és állati termékeké pedig 32 százalékkal nőtt. A ráfordítási árak 16 százalékos növekedéséhez a folyó termelőfelhasználás összetevőinek és a beruházásoknak az áremelkedése közel azonos mértékben járult hozzá. Az előbbiek esetében 16, az utóbbiaknál 15 százalékkal nőtt az árszínvonal – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Hogyan védje egy kkv a márkáját? – Még pályázható a védjegy-bejelentési támogatás

„Ezerszer egyszerűbb és olcsóbb egy védjegy bejegyzése, mint jogi vitába bonyolódni vagy új márkát felépíteni.”

Tud róla az ügyfeled, hogy követi a weboldalad?

 „Felelős vállalkozásként alapvető fontosságú, hogy mi magunk tisztában legyünk ezen elemző szolgáltatások működésével és a weboldalunk látogatóit az adatvédelmi előírásoknak megfelelően részletesen és átlátható módon tájékoztassuk a szolgáltatások által megvalósított adatgyűjtésekről, adattovábbításokról.”

Nem lazacból készült lazac: itt az első 3D nyomtatott vegán hal

Beköszöntött a mesterséges tengeri ételek kora azzal, hogy egy szomszédos országunkban, a világon elsőként került szupermarketekbe egy additív gyártású lazacfilé. A termék sosem látott igazi halat, mégis egészséges, teljes értékű alternatívája az igazi húsnak, és hazánkban is elérhető.

48 ezer hamis, Kínából érkezett ruhadarabot foglalt le a NAV

70 tonna hamis ruhaneműt találtak a pénzügyőrök abban a Szabolcs megyei raktárban, amit EKÁR adatok elemzése alapján választottak ki ellenőrzésre. A NAV munkatársai figyelmét a szállítmányok jellege és származási helye keltette fel.

Betöltetlen álláshelyek: az uniós ráta 2,7, a magyar 2,5 százalék volt a második negyedévben

Az első negyedévi 2,8 százalék után 2023 második negyedévében 2,7 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

Kritikus fontosságú nyersanyagok: új álláspontot fogadott el az Európai Parlament

Az Európai Parlament szeptember 14-én elfogadta a stratégiai nyersanyagellátás fellendítéséről szóló álláspontot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 18:10:00
Az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó uniós szabályok 20 év óta eddigi legnagyobb reformjára, a kedvtelésből tartott állatként tenyésztett, tartott és forgalmazott kutyák és macskák jólétére és nyomonkövethetőségére vonatkozóan pedig új uniós szabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS