Az Üzletem.hu összefoglalója.
Aláírták a megállapodást a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről
A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően november 20-án hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást.
K&H: recessziótól tartanak a hazai nagyvállalatok
A magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet azonban továbbra is komoly kihívást okoz a cégeknek, ami a felméréskor még negatív GDP eredményben is megmutatkozott.
Októberben megint felfelé mozdultak a lakbérek
A szeptemberi megtorpanást követően októberben ismét emelkedtek a lakbérek, országosan 0,4, a fővárosban 0,9 százalékkal az előző hónaphoz képest – derül ki a „KSH–ingatlan.com-lakbérindex, 2023. október” című kiadványból.
Bank360.hu: sokat spóroltak a magyarok
A pénzügyi vagyon növekedéséhez nagyon sokat kellett félretenni, 12 hónap alatt több mint 5 ezer milliárd forintot, és a hozamoknak is jól kellett alakulniuk.
Netrisk: az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal indult a kgfb-kampány
A legmagasabb éves díj több mint 130 ezer forintot tett ki, a legalacsonyabb pedig kevesebb mint 8500 forint volt.
Hogyan köthet egy kiskorú munkaszerződést?
Munkaviszonya nem csak nagykorú személynek lehet. Bizonyos korlátok között tizennyolc évesnél fiatalabbak is létesíthetnek munkaviszonyt; a kiskorú a munkajog nyelvén fiatal munkavállalónak minősül. A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Gergely ügyvéd foglalta össze.
Az élettársi kapcsolat jogi kérdései: bejelentés, vagyonmegosztás, öröklés
Az élettársi kapcsolatok számának növekedése olyan társadalmi tendencia, amelyet az érintett országok jogalkotása aligha hagyhat figyelmen kívül. A magyar szabályozást dr. Hajdú Benedek, a HÍD Consulting Group jogi szakértője foglalta össze.
Két magyar egészségügyi startup utazhat a világbajnokságra
A Dokiapp nyerte a Startup Világbajnokság budapesti elődöntőjét, a HoloSapiens a második helyet szerezte meg.
Jön a vezeték nélkül tölthető implantátum – A pacemaker sem szorul cserére
Kínai kutatók építettek olyan vezeték nélküli töltőt, amit biztonságosan be lehet ültetni az emberi testbe. Biológiailag lebomló, de nem ez a legnagyobb előnye, hanem az, hogy nincs szükség újabb műtétre az implantátum, például egy pacemaker cseréjéhez.
Lefoglalta a NAV a limitált szériás Ferrarit (is)
A NAV pénzügyőr nyomozói lefoglalták a számlagyár vezetőjének limitált szériás Ferrariját, amelyből mindössze 20 darabot gyártottak, és amelynek csomagtartójából több mint 1,1 millió euró került elő.
Orosházát sem kímélte a madárinfluenza
A vírus Békés vármegyében, egy 7400 tömőludat tartó, Orosháza külterületén található telepen jelent meg.
Jóváhagyta a 2024. évi uniós költségvetést az Európai Tanács
A kötelezettségvállalások teljes összegét 189 385,4 millió euróban, a kifizetések teljes összegét pedig142 630,3 millió euróban határozták meg.
Ahogy augusztusban, 2023 szeptemberében is 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.