Az Üzletem.hu összefoglalója.
Egy hét múlva akár dönthetnek is a minimálbér decemberi emeléséről
A kormány támogatja, hogy a legkisebb minimális keresetek emelésére már decemberben sor kerüljön – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
Az emelkedő árak húzzák a lízingpiacot
2023 harmadik negyedévében is folytatódott a hazai piac bővülése a Magyar Lízingszövetség legfrissebb jelentése szerint, elsősorban az emelkedő árak miatt. A kihelyezések nagysága elérte a 634,6 milliárd forintot, ami összességében 6,4 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A teljes portfólió értéke 8,9 százalékkal 2078 milliárd forintra nőtt, miközben a szerződések száma 1,7 százalékkal elmaradt el az egy évvel korábbitól.
Ingatlan.com: októberben megint csökkentek a budapesti lakásárak
Az ingatlan.com októberi lakásárindexe szerint a fővárosban a nyári hónapok után októberben ismét csökkentek a lakásárak, 0,7 százalékkal, míg a nyugat-dunántúli régióban közel 2 százalékos drágulást mértek egy hónap alatt.
Mit tehetünk, hogy ne legyen rémálom a végrehajtás?
Ahhoz, hogy a végrehajtással összefüggésben felmerülő problémákra megoldást találjunk, ismernünk kell magát a végrehajtási eljárást, a végrehajtás menetét és a jogorvoslati lehetőségeket – olvasható az RSM Hungary friss blogbejegyzésében.
Bartha Péter: Nagy ügyfelek bizalmát élvezzük
Személyes célom, hogy a cégvezetést majd a most formálódó erős, szakmai menedzsment vegye át tőlem – mondta az Üzletemnek Bartha Péter, az Armadillo Kreatív Ügynökség ügyvezetője.
Wolf András az Év Projektmenedzsere
A Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódva idén már 23. alkalommal díjazta a szakma legjobbjait a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla.
JVSZ: Companies for the Future Award
Még egy hét áll rendelkezésre a pályázati anyagok leadására.
Szabolcsban is megjelent a madárinfluenza
Újabb területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett pecsenyekacsa állomány felszámolását a hatóság megkezdte.
Novemberben a napraforgóméz mellett akcióznak
„Kormányzati oldalról beporzási támogatással is bővítjük a méhészeti támogatási rendszert a magyar méztermelés fenntartása érdekében”.
1000 kilométeres hatótávra készül az első hidrogén hajtású eVTOL
Az innovatív, fenntartható üzemű repülőgép vészhelyzetekben, például bozót- és erdőtüzek esetén teheti a legnagyobb szolgálatot, de polgári utazásra is kiváló. A jármű megvalósítása célegyenesbe fordult, miután a tervező házaspár többmillió dolláros támogatást zsebelt be hozzá.
Mire kötelezheti egy másik EU-tagállam az Írországban letelepedett Google-t, Metát vagy TikTokot?
A tagállamok nem róhatnak általános és elvont kötelezettségeket valamely kommunikációs platform másik tagállamban letelepedett szolgáltatójára – szögezte le ítéletében az Európai Unió bírósága.
Négy új európai polgári kezdeményezést vett nyilvántartásba az Európai Bizottság
„EU Live Bus Stop Info” (Valós idejű utastájékoztatás a buszmegállókban EU-szerte), „Trust and Freedom (Bizalom és szabadság), „I'm Going European”: An ECI to Connect your National and European Citizenship” (Európa polgára vagyok: európai polgári kezdeményezés a nemzeti állampolgárság és az európai polgárság összekapcsolására), „Creation of a European Environment Authority” (Az Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozása).
A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a pr-szakemberek munkáját
Tíz pontban foglalta össze az ICCO, a világ legnagyobb pr-szervezete a mesterséges intelligencia etikus felhasználásának alapelveit.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.