Az Üzletem.hu összefoglalója.
Továbbra is mélyponton a cégalapítás: válság vagy tisztulás?
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban (1710), kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.
A kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva, a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatban.
MOKK: 9 százalékkal csökkent a fizetési meghagyásos eljárások száma
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Desk audit segíti a NAV döntését az áfakiutalásoknál
Ha az adatok egyeznek, a NAV kiutalja a kért pénzösszeget, de ha a feltárt kockázat jelentős, ellenőrzést rendel el.
Új korszakot kezdett az idén 35 éves VOSZ
Szekszárdon és Székesfehérváron folytatódott az idén 35 éves jubileumát ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) eseménysorozata.
„Védelmi működés közben” leállt a Paksi Atomerőmű a 3. blokkon
2023. március 13-én reggel 6 óra után pár perccel az MVM Paksi Atomerőmű 3. blokkja védelmi működés következtében leállt; a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán – tájékoztatott az Országos Atomenergia Hivatal.
Elindulnak a közbeszerzések gázturbinás erőművi blokkok megépítésére
Az MVM Csoport nyílt, feltételes közbeszerzési eljárásokat indít kombinált ciklusú gázturbinás erőművi blokkok megépítésére a Borsod és Heves vármegyei helyszíneken.
Lassan erősödő kereslettel éledezik a lakáspiac
A Duna House becslése szerint februárban országosan 6253 adásvétel történt, 7 százalékkal több, mint januárban; a Credipass adatai szerint a hitelpiacon 35 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ami az előző hónaphoz viszonyítva stagnálást jelent.
2022 IV. negyedévében 262 milliárd forintot költöttek a magyarok külföldi utazásaik során
2022 IV. negyedévében a hozzánk érkező külföldiek 542 milliárd, a külföldre utazó magyarok 262 milliárd forintot költöttek utazásaik során – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Március 15-én is változik a benzin és a gázolaj ára
Nő a benzin nagykereskedelmi ára, míg a gázolajé csökken szerdán.
Damniczki nyerte az Édesség Innovációs díjat
Azok munkáját kívánja elismerni, akik a megelőző év során olyan termékeket fejlesztenek, amelyek ötvözik az édességkészítés legjobb hagyományait a jelen idők kihívásaival.
Elsőként az OTKA nyílik meg a 2023. évi kutatási és innovációs pályázatok sorában
A tervek szerint a korábbi évek hagyományait követve az OTKA alapkutatási program az idei évben is a megszokott kategóriákban lesz pályázható, lefedve a kutatói életpálya egymást követő szakaszait.
Állami ingatlan értékesítés az EAR-en
Az MNV Zrt. az ingatlan értékesítéseket 2015. szeptemberétől a transzparenciát és a nyilvánosságot biztosító Elektronikus Aukciós Rendszeren (a továbbiakban: EAR) keresztül bonyolítja le. Az EAR az MNV Zrt. honlapján keresztül bárki számára elérhető, a felületen meghirdetett és licitálás alatt álló ingatlanokról az érdeklődők részletesen tájékozódhatnak részvételtől függetlenül.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.