Az Üzletem.hu összefoglalója.
Szja-bevallás: egy nap haladékot adott a NAV
Kedd éjfélig benyújtható a személyi jövedelemadó bevallása és az 1+1 százalékos rendelkezés – tájékoztatott a NAV szóvivője hétfő este.
Az M3-as metró felújítása az egyik legnagyobb uniós beruházás
Az Európai Bizottság is üdvözölte, hogy 2023. május 22-én teljes hosszában átadták az utasforgalomnak a felújított budapesti M3 metróvonalat.
Dr. Baracsi Katalin: a munkáltatóknak többféle félelmük van a dolgozók eszközhasználata miatt
Dr. Baracsi Katalin internetjogász maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem. Új BizniszPlusz podcast!
Ifj. Losonczi István: Innovációban nincs megállás
Mindig van valami, amit érdemes fejleszteni, vallja ifj. Losonczi István, a békéscsabai Losonczi Innovation Kft. cégvezetője. A két évtizede VOSZ-tag vállalkozás sorra nyeri a díjakat, legutóbb Almatiban prezentálhatták is díjnyertes terméküket.
Májusban kissé nőtt a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexe májusban ugyan emelkedett áprilishoz képest, de így sem érte el márciusi szintjét. Ezen belül az üzleti várakozások májusi javulásuk ellenére ugyancsak rosszabbak maradtak a márciusinál. A fogyasztói várakozások áprilishoz képest is romlottak májusban.
MNB: fordulat a lakáspiacon, csökken a túlárazottság
2022 negyedik negyedévében az adásvételek száma jelentősen, 36 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest, a lakásárak pedig enyhén, mintegy 3,6 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez viszonyítva.
Netrisk: A lakásbiztosítások beköltöznek a jelzáloghitelekbe
A jelzáloghitelek thm-jében májustól fel kell tüntetni a kölcsönhöz kötelező lakásbiztosítás díját. A hitelfelvevőknek azonban nem muszáj rábólintaniuk arra a konstrukcióra, amit ajánlanak nekik.
Felfelé kúszik a benzin és a gázolaj ára szerdától a magyar kutakon
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is nő május 24-én.
K&H: jelentős drágulásról beszélnek a fiatalok
A magyar fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban.
Három hétig még szankciómentesen adhatók be az egységes kérelmek
2023. május 21-ig 89 836 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 77 százalékát, 69 677 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2023. június 9-ig nyújthatók be szankciómentesen.
Százmillió forintnyi készpénzből lett osztalékelőleg
Az ügyvezető már sejthette, hogy mire lesznek kíváncsiak az ellenőrök, és egy taggyűlési határozatot mutatott be...
Egyre tudatosabb az online vásárló
Míg a termékkategóriák tekintetében nincs jelentős változás az elmúlt évek során, egyre több szolgáltatásfajta esetén választják az online vásárlást a felnőtt magyarok – derült ki a Reacty Digital 2023. áprilisi felméréséből.
Magyar siker a tudományos versenyek világbajnokságán
Dallasban lezárult az International Science and Engineering Fair, a tudományos versenyek világbajnoksága, amelyen a Magyarországot képviselő Barna Benedek László, a budapesti Szent István Gimnázium végzős diákja különdíjban részesült.
Paks II: nyilvánosságra fogja hozni a kormány a szerződésmódosítást
„Amint Brüsszelben jóváhagyják”, a kormány nyilvánosságra fogja hozni a paksi bővítési szerződés módosítását – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Számos értékes pályamű érkezett a Paks II. Zrt. prezentációkészítő versenyére.
Zöld jelzést kapott a gépekről szóló új rendeletet
Az Európai Tanács elfogadta a gépekről szóló új rendeletet, amely naprakésszé teszi és rendeletté alakítja a gépekről szóló 2006-os irányelvet.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.