Az Üzletem.hu összefoglalója.
A magyarországi munkavállalók az elsők, de a hiányszakmákban szükség lehet vendégmunkásokra
Magyarországon 300 ezer főre tehető a munkaerő-tartalék, először velük kell feltölteni a munkaerőpiaci hiányt – mondta Czomba Sándor államtitkár a VOSZ és a HR Portál közös konferenciáján, amelyen a 3. országbeli munkavállalók kérdésére fókuszáltak a szakértők.
25 százalék alá „zuhant”, a Holdról már nem is látszik az infláció
2023. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Pénteken már csak néhány forinttal csökkennek az üzemanyagok árai
A benzin és a gázolaj beszerzési ára is mérséklődik pénteken a magyar kutakon.
Csökkennek az ingatlanárak a fővárosi agglomerációban
Csökkennek az árak Budapest egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetében. Az északnyugati szektorban idén az átlagos négyzetméterár 6 százalékos csökkenést mutat tavalyhoz képest. Az érdeklődők kedvelt célpontja Szentendre.
A temetkezés drágulását is vizsgálja a GVH
Az elkövetkező időben a GVH nagy hangsúlyt helyez a fogyasztókat közvetlenül érintő szolgáltatási szektor egyes piaci jellemzőinek vizsgálatára – ígéri közleményében a versenyhivatal.
Bács-Kiskunban is sikersztori a Széchenyi Kártya Program
A taglétszám az elmúlt 3 évben közel megduplázódott – mondta Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun vármegyei elnöke a szervezet kecskeméti fórumán.
Egymilliárd eurós kkv-finanszírozásról állapodott meg az EBA és az UniCredit Bank
Az Európai Beruházási Alap és az UniCredit bankcsopot megállapodást írt alá 1 milliárd euró összegű beruházási hitelről kis- és középvállalkozások számára hét közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon.
2250 eurónyi támogatást kaphatnak az innovatív magyar vállalkozások
Védjegyek, dizájn oltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére akár 75 százaléknyi forrás is elérhető.
MBH AgrárTrend Index: Óvatos optimizmus jellemzi a magyar mezőgazdaság szereplőit
Egy év folyamatos csökkenés után 2023 első negyedévében ismét emelkedett az MBH AgrárTrend Index értéke.
Szallas.hu: 15 százalékkal nőttek az előfoglalások a pünkösdi hétvégére
A pünkösdi hosszú hétvégére 15 százalékkal nőttek az előfoglalások az előző évihez képest – közölte saját adatai alapján a Szallas.hu.
Transzferár-adatszolgáltatás: a leggyakoribb kérdések
A transzferár-adatszolgáltatással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre a NAV szakértői válaszolnak.
Új magyar reklámetikai kódex lép hatályba
A főbb változásokat dr. Kerekes Eszter, a KNP LAW jogásza ismerteti.
Kontárszűrő: hogyan találjunk megbízható építőipari szakembereket?
Tiszta Panaszmentes Státusz minősítéssel bővült a Szakemberajánló rendszer.
A globális minimumadó lehetőség is lehet a cégeknek Magyarországon
Jelentős változást hozhat a globális minimumadó bevezetése a nemzetközi adózásban. A reform nemcsak terheket, hanem lehetőségeket is rejthet, aminek köszönhetően akár meg is nőhet a nemzetközi cégcsoportok magyar leányvállalatainak jelentősége – hívja fel a figyelmet az EY.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.