Az Üzletem.hu összefoglalója.
Harmatgyengék a második negyedéves GDP-adatok
„Elkerülhetetlennek látszik a recesszió az egész évre vonatkozóan.”
Az EU sereghajtói között „dübörög” a magyar gazdaság
Az előző negyedévhez képest stagnált, éves összevetésben 0,5 százalékkal bővült az Európai Unió gazdasága 2023 második negyedévében.
Ipari termelés: az EU-ban „csak” 1,2 százalékos, Magyarországon 6,1 százalékos a júniusi visszaesés
Májushoz képest 0,4 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbitól így is 1,2 százalékkal elmaradt júniusban az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Perlusz László: 10 százalék körüli minimálbér-emelésre futná a vállalkozásoknak jövőre
A LIGA Szakszervezetek szerint 2024-ben 15 százalékkal kellene emelni a minimálbért, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége viszont 10 százalék körüli emelkedést tart elfogadhatónak.
Módosul a megváltozott munkaképességű személyek utáni szochokedvezmény
2023. augusztus 1-jétől a fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában részesülő személyekre is jár a megváltozott munkaképességű személyek után érvényesíthető szochokedvezmény – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
Kiket érint a szén-dioxid-kibocsátókat terhelő új adó és tranzakciós díj?
A szén-dioxid kibocsátásban érintett társaságokat terhelő két új fizetési kötelezettség került bevezetésre a kormány júliusi rendelete alapján. Amennyiben egy társaság a rendelet hatálya alá tartozik, a szén-dioxid kvóta adó és a tranzakciós díj elnevezésű fizetési kötelezettsége lesz a továbbiakban.
A társaságokat érintő legfontosabb változásokat Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési üzletágvezetője foglalta össze.
Szeptember 18-án élesedik az Online Számla rendszer új ERROR-üzenete
A NAV ismételten felhívja a figyelmet az Online Számla rendszer új, blokkoló ERROR-üzenetének bevezetésére. 2023. szeptember 18-a után a nem megfelelő adatszolgáltatás már nem lesz sikeres, ezért érdemes még időben felkészülni a változásra.
Öt dolog, amit a multiknak tudniuk kell a Panasztörvényről
A törvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban számos kérdés merült fel, amelyekre a jogszabály nem ad egyértelmű választ, kialakult jó gyakorlatokról pedig egyelőre még nem beszélhetünk.
Hosszabb idő kell az ingatlan eladásához
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon – derül ki az Otthon Centrum országos felméréséből.
Egyre többen vágnak bele az otthonteremtésbe
2023 első félévének eladásai alapján a fővárosban 21, vidéken 23 százalékban voltak jelen az első lakást vásárlók a Duna House adatai szerint.
Parlagfű-statisztikák: Magyarország a legszennyezettebb ország Európában
Az elmúlt három évtized adatai azt mutatják, hogy a mérőállomások trendszerűen egyre később regisztrálják a parlagfűpollen megjelenését, amelynek koncentrációja országos átlagban rövidebb felfutás után éri el a tüneteket okozó közepes szintet.
Idősen is szeretnénk anyagilag függetlenek lenni
Az egyik legnagyobb félelem az időskorral kapcsolatban az, hogy rokonokra vagy másokra kell majd támaszkodni anyagilag – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből.
Rövidesen megszünteti az ügyfélszolgálati várakoztatást a mesterséges intelligencia
Az ügyfélszolgálat az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia a közeljövőben a legnagyobb változásokat eredményezheti.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.