2022. június 10. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 06. 10., 08:27

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Höflinger Norbert: Komplett javaslatcsomagot is készek vagyunk nyújtani a kormánynak

Egyeztetünk arról, hogy a Technológiai és Ipari Minisztériumban a szekciónk mikor ül tárgyalóasztalhoz, szeretném, ha erre még nyáron sor kerülhetne – mondta Höflinger Norbert, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Környezetvédelmi és Hulladékfeldolgozó Szekciójának elnöke.

Százezer kisvállalkozásra továbbra is kiterjed a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés továbbra is kiterjed majd arra a mintegy százezer kisvállalkozásra is, akiknek szintén szükségük van az alacsonyabb energiaárakra – jelentette be a miniszterelnök.

A gazdasági kihívásokra is felkészít a VOSZ Zala megyében

„Egyik fontos célunk a vállalkozásfejlesztés, ami a cégvezetők gondolkodásán, kitekintésén, világlátásán is múlik” – mondta Balogh Ádám, a VOSZ Zala megyei szervezetének elnöke.

Ma már három generáció dolgozik a Hotel Korona Egerben

Az iparágunkban még mindig rengeteg a bizonytalanság. Szeretném megtartani a munkatársakat, és kiszámítható, tisztességes megélhetést biztosítani nekik – mondta az Üzletemnek Bányainé Micski Marianna, a Hotel Korona Eger igazgatója.

Szálláshelyek: még mindig messze a Covid19-járvány előtti forgalom

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 38 milliárd forint volt áprilisban, közel 8-szor annyi, mint egy évvel korábban.

„Már korántsem veszélyhelyzeti költségvetésről van szó”

„Az ambíciózus bevételcélok eléréséhez a kormánynak várhatóan egyéb eszközöket is be kell vetnie, önmagában az infláció ugyanis feltételezhetően nem generál ekkora többletbevételt.”

Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek

A magyarországi BDO munkatársai részletesen elemezték a jogszabályt, amit Orbók Ilona, BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt össze.

Alig emelkedtek a kgfb-díjak

Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest – derül ki az MNB friss negyedéves kgfb-indexéből.

Kétéves mélypontra esett áprilisban az építőipari cégalapítások száma

Mindössze 440 építőipari cégalapítást tettek közzé áprilisban, ami közel 2 éves mélypontot jelent. Bár a termelési adatok egyelőre szépen alakulnak az ágazatban, egyre több az óvatosságra intő jel is.

A meghosszabbított Falusi CSOK tovább erősítheti a vidéki ingatlanpiacot

A Falusi CSOK meghosszabbításával a Duna House várakozása szerint újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra.

Csak hiszed, hogy vásároltál egy lakást

A lakóingatlan-fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, amelyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában.

Nyári diákmunka program: júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok

A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban, nem rendelkeznek vállalkozási jogviszonnyal.

A hatékonyságon és a megújuláson múlik a magyar bor jövője

Az állandóan változó kihívások közepette a termelés hatékonyságán és a megújuláson múlik a magyar bor jövője – hangsúlyozták a szakértők a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának budapesti sajtórendezvényén.

A Semmelweis Egyetem tizenkettedik alkalommal rendezi meg országos borversenyét

A SOTE kiemelten támogatja a tehetséges, minőség iránt elkötelezett magyar borászokat, pincéket.

Hajdú-Bihar megyét is elérte a madárinfluenza

A Nébih laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar megyében. Az érintett állomány felszámolása már gyanú alapján megtörtént.

Változtatna az uniós döntéshozás menetén (is) az Európai Parlament

„Az egyhangú döntésről minősített többséggel való döntésre kellene váltani például a szankciók kivetésének területén.”

20 millió euróval támogat az EU 1600 ukrán vállalkozást

Az új kezdeményezés 60 000 euróig terjedő közvetlen pénzügyi támogatást nyújt legalább 200, a mélytechnológia (deep tech) területén tevékenykedő ukrán induló vállalkozás számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS