2022. december 16. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 12. 16., 08:19

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Eldőlt: a minimálbér 16, a garantált bérminimum 14 százalékkal nő

2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig 296 400 forintra nő.

Dr. Barta Anita: Minden nehéz feladat egy újabb remek megmérettetés

Nagy változáson megy keresztül az autós szakma. Folyamatosan változó környezetbe kerültünk, állandó mozgásban kellett és kell lenni ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni – mondta az Üzletemnek dr. Barta Anita, a Barta Cégcsoport vezetője.

2,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés 2022. októberben

2022 októberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 2,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

Több hónapos stagnálás után novemberben kissé emelkedtek a lakbérek

Az előző hónapok stagnálása után kissé emelkedtek a lakbérek novemberben: országosan 0,8, a fővárosban 1,0 százalékkal nőttek egy hónap alatt. Éves összevetésben továbbra is számottevő a drágulás, reálértéken számítva viszont több hónapja csökkenő tendencia jellemzi a lakbérek alakulását – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Mit jelent a függőben tartás ingatlan adásvételnél?

Ingatlan vásárlásakor sok esetben találkozhatunk az adásvételi szerződésben a tulajdonjog fenntartással vagy a függőben tartással. A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.

Céges rendezvények év végén: mire figyeljünk oda, hogy ne kerüljünk bajba?

Az év végén két dolgot várnak a szerencsésebb munkavállalók: a céges karácsonyi bulit és az év végi bónuszt. Az ünnepi hangulat közepette sem szabad azonban megfeledkezni a szabályok betartásáról. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Adózási opciók az új évre – közeleg a határidő

Az Áfa törvény számos választási lehetőséget tartogat a gazdasági élet szereplői számára. Ezek olyan alternatív adózási módok, melyek akár jelentős előnyt, de téves választásuk esetén akár komoly hátrányt is okozhatnak az adózók számára.

Már nem csak a vezetői bérek kúsznak havi 1 millió fölé

Kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít az IT-szektor Magyarországon. Egyes pozíciókban már nem ritka az 1,5-2 millió forintos bruttó fizetés.

Madárinfluenza járvány: senki ne vásároljon élő baromfit a korlátozott területekről!

Egyre nagyobb számban jelennek meg élő baromfit kínáló online hirdetések a madárinfluenza járvány miatt korlátozás alá eső területekről, elsősorban Bács-Kiskun megyéből.

Karácsonyi hajrá 2022-ben

A globális gazdasági helyzet és az infláció a 2022-es ünnepi készülődésre is hatással van. A fogyasztók ennek ellenére igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy megbirkózzanak az inflációval és megteremtsék az ünnepi hangulatot.

NAV: több mint 12 milliót érő hamis ruhát és táskát találtak egy román kisteherautóban

Több mint 12 millió forintot érő hamis ruhát és táskát találtak a pénzügyőrök egy román kisteherautóban az M1-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Hat százalékkal magasabb a zöld minősítéssel rendelkező irodaházak átlagos bérleti díja Európában

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szabványoknak megfelelő irodaházak az átlagnál magasabb bérleti díjakat érnek el, függetlenül attól, hogy melyik évben épültek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS