Az Üzletem.hu összefoglalója.
Az uniós sereghajtók között a júniusi magyar építőipari adatok
A májusi 3,1 százalék után júniusban mindössze 0,6 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Tovább nő a benzin és a gázolaj ára pénteken
A benzin és a gázolaj piaci ára is emelkedik a magyar kutakon augusztus 19-én.
Hogyan lehet jövőálló a befektetésünk?
A greenwashing, valamint a közzétételi kötelezettségek teljesítésének elmaradása okozta veszélyek a befektetésünk jövőbeli értékét jelentősen negatív irányba befolyásolhatják.
Mi van a bankkártyás fizetések mögött?
Pörögnek a kártyás fizetések Magyarországon, az első negyedévben a teljes piac – a tranzakciók számát tekintve – 30 százalékkal bővült éves szinten.
Nyáron már 88 milliárd forintot fizettek ki agrárberuházásokra
A magyar mezőgazdaságban a jelenlegi háborús gazdasági környezetben, minden nehézség ellenére is zajlanak a fejlesztések, csak nyáron eddig 88 milliárd forintot fizettek ki a beruházóknak a projektek megvalósítására.
Budakeszin 662 ezer forint a használt házak négyzetméterára
Budapest agglomerációjának minden járásában erőteljesen nőttek a lakóingatlan-árak 2022 első félévében. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest.
Mobil díjcsomagok: a legfontosabb változások az első félévben
A mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Mire figyeljünk magánokirat esetén? Az okiratok legfontosabb tudnivalói – 2. rész
Az okiratoknak megvannak a maguk titkai. Szerencsére nem olyan nehéz megismerni ezeket, ám egy „térkép” nem árthat, ha nem akarunk eltévedni. Mi lehet magánokirat? Mire kell figyelni a magánokiratoknál? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
„Könnyen előfordulhat, hogy a való életben megjelenő márkanevünket engedélyünk nélkül, de teljesen jogszerűen használják majd mások a metaverzumban a termékeink/szolgáltatásaink digitális megfelelőin.”
A GVH 190 millióra bírságolta a DIGI-t az ügyfelek megtévesztése miatt
A Gazdasági Versenyhivatal 190 milliós bírságot rótt ki a DIGI-re, miután a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit.
Román furgonból fogtak ki 17 ezer kecskerákot a pénzügyőrök
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a nagylaki határátkelőhelyen ellenőriztek egy román járművet a közelmúltban, amely a fuvarlevele szerint 772 kilogramm élő kecskerákot szállított Olaszországba.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Az együttműködési megállapodást Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke, valamint a Magyar Honvédség részéről Veres József ezredes, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred ezredparancsnoka írta alá.